Ez a térnyerés természetesen a nagy nevek felsorakozásával teljesült ki, ennek eredményeképpen pedig egyre szélesebb skálán mozognak a gépek specifikációi, így a vásárlók könnyebben megtalálhatják a hozzájuk leginkább illő modellt. Még idén újabb téren frissül a Chromebook család, hiszen az Intel mellett az olcsóbb megoldásairól híres Rockchip is beszáll a buliba.
A Computex 2014 alkalmával már ki is állítottak egy 13,3 hüvelykes (1366x768) gépet, melyben egy négymagos Rockchip RK3288 (Cortex A12) megoldás teljesített szolgálatot. A grafikus részét a mobilokból már ismerhető Mali egyik egysége, a Mali-T764-es gyorsító felelt. A szoftver kapcsán érdemes elmondani, hogy nem pontosan Chrome OS futott a kiállított gépen, hanem a nyílt változata, a Chromium OS, de a Google teszteli a normál rendszerrel szerelt változatot is. A memória terén 2 vagy 4GB áll majd a rendelkezésünkre, a háttértár pedig egy 16GB-os SSD lesz. A hivatalos partnerség is bejelentésre került, így még idén, várhatóan 150-200 dollár (33 500 - 44 500 Ft) közötti áron debütálnak az első Rockchip Chromebook-ok.