Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
A Red 5 fejlesztőcsapata néhány héttel ezelőtt hozta napvilágra, hogy legújabb MMO-juk, avagy a Firefall a tervek szerint december magasságában jelenhet meg kész verzióban. Mark Kern, a csapat vezetője pedig most egy nyílt levél segítségével hozta a fanatikusok tudtára, hogy hamarosan, szinte napokon belül elkezdődhetnek az alkotás béta tesztjei, amely - akárcsak az elkészült program - a tervek szerint meghívásos alapon működik majd és minden egyes játékos felelni fog a meghívottjáért.
Az illetékesek ezzel szeretnék majd kiszűrni a sok szabálytalankodást és egyebeket. A bétának mindemellett még nincs pontos időpontja, csak annyi biztos, hogy valamikor augusztusban várható az indulás, illetve a tesztek nyitottak lesznek, tehát bárki, akinek korábban felkeltette a figyelmét ez az ingyenes MMO, az csatlakozhat a programhoz. Ha a Red 5 végre eldöntötte, hogy mikor indulhat útjára a Firefall bétája, akkor még jelentkezünk a témával kapcsolatban, addig is igyekezzünk begyűjteni néhány barátot, akik kezeskednek értünk a játékban.
vendeg
14 éve, 5 hónapja és 1 heteAz szigorú!😮 Én biztos nem vállalok felelősséget senkiért akármennyire haver…🙂
vendeg
14 éve, 5 hónapja és 1 heteÉn sem, az biztos. De egyébként jó ötlet.
marco
14 éve, 5 hónapja és 1 heteSzigorú valóban, de teljesen érthető lépés. Viszont így jóval kevesebb lesz az ingyen tesztelő az biztos… Nem biztos hogy épp ezért megfelelő is a lépés…