A történet középpontjában Steve Jobs, az Apple egyik atyaúristene áll, aki cirka egy évtizeddel ezelőtt első ízben nemet mondott arra, hogy megvásárolják a Bungie csapatát. Belsős nyomásra azonban egy hét alatt megváltoztatták Steve véleményét, aki hét nappal később már harsányan bólogatott a Bungie befogadásával kapcsolatban, ám mire oda kerültek volna, hogy ezt tudassák a srácokkal is, azok kitárták karjaikat, és azt mondták, hogy a Microsoft már előbb cselekedett, a Bungie nekik fejleszt majd a jövőben. Egy hét, ennyin múlott tehát, hogy a Bungie az Apple-höz kerülhessen, és ha feltesszük a kérdést, miszerint mi lett volna, ha ez megtörténik, akkor nem kizárt, hogy egy fiktív jövőben ma az Apple lenne valahol a Microsoft helyén a játékiparban. Sose tudni.
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Bár a történelem már a múlt, és ami elmúlt, az már megtörtént, ami pedig megtörtént, az már megmásíthatatlan, így kár is rajta morfondírozni, ugyanakkor jelen hírünk esetében érdemes feltenni a kérdést: "Mi lett volna, ha?" Tuncer Deniz - Bungie - ugyanis egy évtizedes történetet ásott elő agytekervényeinek legmélyéről a Develop magazin munkatársainak, akiknek elmondta, hogy még mielőtt a Microsoft-hoz kerültek volna, az Apple is szemet vetett a csapatra.
vendeg
15 éve, 2 hónapja és 3 heteHmm, érdekes elgondolkodni rajta. Teli lenne az iphone Bungie játékokkal!🙂
totyak
15 éve, 2 hónapja és 3 heteTalán jobb is ez így, ahogy most van. Az Apple kissé el van szállva magától.