Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Az SSX-sorozat szimplán SSX nevű visszatérő epizódja ismét tűzbe hozta a franchise régi fanatikusait és garantáltan már szerzett magának nem kevés új rajongót is. A várakozókban azonban akad némi kétely a szériával kapcsolatban, a régi arcok esetében azért, mert látták a franchise úgynevezett mélyrepülését, míg az újonnan érkezőknél éppen azért, mert még nem tudják mire számítsanak egy árkád hódeszkás videojátéktól, hiszen a közelmúltban ilyen alkotás nem került a boltok polcaira.
Az Electronic Arts természetesen tisztában van ezzel a közbizonytalansággal, így megkérte az SSX producerét, Sean Smillie-t, hogy jelentse be a nagyvilág számára, mindenképpen szeretnének egy kipróbálható verziót készíteni alkotásukhoz, amely a tervek szerint még a januári premier előtt meg is jelenhet. Pontos megjelenési dátumunk természetesen egyelőre nincs a demóval kapcsolatban, de nem tartjuk kizártnak, hogy már Karácsony előtt, amolyan előzetes ajándék gyanánt elérhetővé teszi az EA ezt a kóstolót. Az SSX megjelenésére jövő januárban számíthatunk, PlayStation 3-ra és Xbox 360-ra.
badam10
12 éve, 5 hónapja és 4 hete” hiszen a közelmúltban ilyen alkotás nem került a boltok polcaira. ”
Hát nem is🙂 és ha ,került is akkor nagyon gagyi lett!