Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
A WiLD név hallatán nagyon sokan talán nem tudnak hirtelen mire asszociálni, ami nem véletlen, hiszen utoljára a bejelentéskor, a 2015 októberében lezajlott Paris Games Week-en hallottunk róla, azóta viszont semmit sem. Aki elfeledte, a Rayman-sorozattal és a Beyond Good & Evil-lel elhíresült Michael Ancel áll a projekt hátterében, aki a Wild Sheep Studio falai között készíti nyitott világú kalandját, amelyben a végtelen vadon, egy vérbeli Maugli, valamint a vadállatokkal való interakció áll a középpontban.
Mivel hónapok óta nem hallottunk a projektről, ezért vagy elfelejtettük már, vagy azt hittük, hogy parkolópályára került, de Michael Ancel nemrégiben privát Instagram oldalán jelentett róla, így egy off-screen kép társaságában kiemelte, hogy a WiLD még mindig aktív fejlesztési fázisban van, de olyan jelentős dolgot álmodtak meg, hogy teljesen belefeledkeztek a munkába.
Ancel azonban megígérte, hogy a jövőben megpróbál rendszeresebben jelentkezni a WiLD kapcsán, első körben legalább újabb képekkel, amelyekkel igyekszik majd nem lespoilerezni az alkotás történetét.
tommy
8 éve, 11 hónapja és 3 heteEz nagyon jól hangzik, egészek különleges játéknak ígérkezik!
golem
8 éve, 11 hónapja és 3 heteElég jól néz ki, jöjjön csak mihamarabb.
ryuthestar
8 éve, 11 hónapja és 3 heteÉn a bejelentés óta várom, furcsálltam is, hogy se kép se hang a játékról…
warriorautobot
8 éve, 11 hónapja és 3 heteNem kell siettetni senkit!
Majd egyszer kész lesz, volt már rá nem is egy példa hogy tényleg megjelent több évtized után. 🙂
totyak
8 éve, 11 hónapja és 3 heteMár ez az egy kép is iszonyat hangulatos.