Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Óriási előrelépés történt a minap annak érdekében, hogy elsősorban az Android és iOS rendszereket használó tabletek is teljes értékű játékplatformmá lépjenek elő, világszerte ugyanis sikerült elindítani mindkét szisztémára a felhőalapú OnLive szolgáltatást, aminek köszönhetően bárhol, bármikor előkaphatjuk mobilkészülékünket a táskánkból, hogy betöltsük rajta az L.A. Noire-t, netán a Crysis 2-t, és ott folytassuk a játékot, ahol otthon abbahagytuk.
Már alapból az OnLive megjelenése forradalmat jelentett a játékiparban és ugyan sikerei visszafogottak, egyértelműen új utakat nyitott meg a színtéren. A tabletek támogatásával pedig ezek az utak megsokszorozódtak. Az OnLive rendszeréről eleddig 25 olyan játék tölthető már le az említett platformokra, amelyek támogatják az érintésérzékeny irányítást, de cirka 50 dollárért cserébe vehetünk magunknak wireless kontrollert is készülékünkhöz. Az Androidos és iOS rendszeres OnLive indulásának örömére ingyen letölthetővé vált a Lego Batman teljes változata, hogy aki úgy dönt, elkezdi használni a szolgáltatást, még idő előtt ki tudja próbálni azt.
vendeg
14 éve, 1 hónapja és 1 heteHudekemény!:ő
Ez komoly fejlődés!🙂
marco
14 éve, 1 hónapja és 1 heteEz nagy előrelépés az tény. Hogy van-e értelme, az már más kérdés. A buszon, a mostani mobilnetárak, és a hirdetési kamuk ellenére a legtöbb helyen ótvargagyi mobilnettel nem biztos hogy akkora élmény, hiszen a komoly laggolást borítékolhatjuk. Ha meg otthon ül az ember, akkor bekapcsolja a pc-jét, amire rá van kötve a 3 dolláros billentyűzete, nem az 50 dolcsis kontrollere…
Szóval értelmét nem nagyon látom egyelőre, de jó hogy van…🙂
#dolt#Mielőtt kapnék néhány harcos troll megjegyzést, néhány kivételtől eltekintve külföldön sem jobb a mobilnet helyzet, sőt van, ahol még sokkal rosszabb a miénknél…#dolt_vege#
shade
14 éve, 1 hónapja és 1 heteLe.tölteni? De várjunk csak, pont ez a lényege az onlivenek, hogy nem kell le tölteni játékot…nem értem.
marco
14 éve, 1 hónapja és 1 heteNem a saját gépedre kell le-tölteni, hanem itt a megvételről van szó. Tehát a virtuális tárhelyedre kell megvenni.
maniac
14 éve, 1 hónapja és 1 heteIlletőleg a játékok futtatásához legalább 2 megás internetkapcsolat szükségeltetik, amit szintén nem garantálnak az ország legtöbb pontján a mobilnetes szolgáltatók. Szóval legtöbbünk számára ez egyelőre még csak a jövő.🙂
shade
14 éve, 1 hónapja és 1 heteJaa, most már csak az vele a gáz, hogy walszeg csak wifin menne. 😄
marco
14 éve, 1 hónapja és 1 heteRáadásul elég távoli…🙂
Amúgy kíváncsi vagyok, meddig lesz ez a projekt életképes… Hiszen azért itt bitang gépeket kell a háttérben futtatni, ráadásul hatalmas szerverparkokon… Folyamatos fejlesztések, stb… Szóval érdekelne, mennyi ideig tud működni egy ilyen infrastruktúra.
Meg hogy mi benne az igazi biznisz, vagy mi a trükk… Hogyan oldják meg, hogy megérje…
shade
14 éve, 1 hónapja és 1 hete2Megás? Akkor ezért akad nekem minden az onliven meg ezért fos a képminőség…egy gafyi fos netem van, hozzátenném 9ezer ft/hó és 510kb/s-el töltök…fel töltést meg nem is említem mert irtó gáz. És megelőző kérdés képpen, miért nem váltunk másikra? Mert lusták a szüleim elmenni az utca végébe, hogy váltsanak.
marco
14 éve, 1 hónapja és 1 heteGyőzd meg őket, hogy anyagilag sokkal jobban jönnek ki…
shade
14 éve, 1 hónapja és 1 heteTudják ők is, de mondom, csak lusta elmenni.
shade
14 éve, 1 hónapja és 1 hetehttp😕/www.youtube.com/watch?v=JEmkukxCTzw&feature=g-all
marco
14 éve, 1 hónapja és 1 heteNem látom otthoni értelmét. Mellesleg a videón pont látszik, mennyire szar játszani tableten, srác az autót sem tudja a pályán tartani… Egyszerűen nem pálya a dolog. Erőltetve van nagyon, de nem pálya.
Otthon a konzol vagy a pc való játékra. Pont.
shade
14 éve, 1 hónapja és 1 heteNem, azért nemtudta pályán tartani mert béna 😄 Láttam, hogy tökig nyomta a gázt, úgy aztán egy kanyart sem veszel be 😄
Meg mondjuk ha elmész egy mcdonaldsba, ott van wifi, vagy suliba ha tudja a jelszót, meg ha van olyan mázlija, hogy xperia play telója van, mert úgynéztem, hogy ahoz nem kell kontroller, hiszen benne van. Így azért van benne lehetőség.
vendeg
14 éve, 1 hónapja és 1 heteNintendo 3DS-re és Ps Vitára is király lenne.
na akkor jönnének az igazi grafikai játékok amit az ember PC-én szokott meg.😎