Mass Effect 2: Megérkezett a hivatalos box art

2009. november 18.
2.2501
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Maniac profilja, adatai
Maniac
A BioWare úgy látszik képtelen bármit is elrontani, főleg, ha szerepjátékról van szó, hiszen néhány nappal ezelőtt sikeresen leszállította a klasszikus RPG stílus fanatikusainak szánt Dragon Age: Origins-et, amely kis hazánkban ráadásul magyar nyelven jelent meg, de a jövő esztendőben sem kell tőlük kisebb megmozdulásokra számítanunk.
 

A trilógiának szánt Mass Effect-sorozat második epizódja például rögtön berobbantja a jövő év elejét, pláne a szerepjátékos oldalt, hiszen bár 2009 sem volt egy gyenge esztendője a stílusnak, 2010 sem kecsegtet gyenge terméssel.

A mai napon pedig befutott az, amivel a legkönnyebben azonosítunk egy alkotást, hiszen a boltokban ezt láthatjuk meg először. Ha valaki nem tudná miről van szó, az gyorsan pillantson lejjebb, és megláthat két dobozképet, amelyek immár a végleges Mass Effect 2 box art-ok, az eddig ismerteket pedig tessék semmisnek venni, hiszen bár azok is hivatalosak voltak, a BioWare és az Electronic Arts menet közben meggondolta magát.

Hogy jól döntött-e, azt majd ti magatok eldöntitek, mindenesetre a borító abszolút hangulatos darab, van jelentése, bár talán korántsem olyan, mint amilyenre az előzetesek alapján számítottunk, hiszen sem a depresszív, nagyon mélyreható történet, sem egyéb nem tükröződik a képről, bár talán nem is ez volt a céljuk az illetékeseknek, hiszen a nagy galaktikus kaland, a jellegzetes karakterű főhőssel párosítva, nyilván sokaknak már elég ahhoz, hogy biztosan leemeljék a polcokról a játék dobozait. De ne is húzzuk tovább a szót, memorizáljuk inkább az alább láthatókat!


Mass Effect 2: Megérkezett a hivatalos box art - 2. kép


1 hozzászólás

UTGOW

16 éve, 11 hónapja és 7 napja

Ahogy megjelenik, rohanok a boltba! Az első rész a mai napik a best játék számomra! kacsintó smiley

válasz erre
Mass Effect 2
11.000 Ft-tól
kövesd a játékot!
 
legutóbbi hozzászólások
 
marco profiljaManiac profilja