A látnivaló középpontjában Samara, az Asari áll majd, akivel nagyon közeli kapcsolatba kerülhetünk, ha megnézzük az illetékesektől rá szánt egyetlen percet. Ahogyan a Dragon Age: Origins-hez, úgy tehát feltehetően a Mass Effect 2-höz is több ilyen, elsősorban szereplőket és helyszíneket bemutató mozgókép lát majd napvilágot a jövőben, ami természetesen egyáltalán nem probléma.
Egyrészt azért nem, mert az alkotás minden eddiginél sötétebb és az emberi érzelmek mélyeire hatoló történettel kíván majd elkápráztatni minket, másrészt pedig az illetékesek úgyis megígérték, hogy a megjelenésig szinte naponta megbombáznak minket valami látnivalóval vagy információval játékukról, aminek mi csak és kizárólag örülni tudunk. A program ugyanakkor január 28-án kerül a boltok polcaira Európában, méghozzá PC-re és Xbox 360 konzolokra, és ha egy újabb fontos karakterrel szeretnél közelebbi kapcsolatba kerülni a játékból, akkor itt a nagy alkalom, csak töltsd be az alábbi videót.
#tv#