Más játékokból származó harcosok is érkeznek a megjelenés után a Tekken 7-be

2017. március 16.
3.8381
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Maniac profilja, adatai
Maniac
A Bandai Namco munkatársai ma bejelentették, hogy három nagyobb kiegészítővel is szeretnék felvértezni a megjelenés után a Tekken 7-et, amelyekkel igazán derekas tartalmakat adnának hozzá a bunyós játék aktuális epizódjához.
 

Mint kiderült, az első kiegészítő nem sokkal a megjelenés után, avagy még idén nyáron érkezhet, középpontjában legalább egy új játékmóddal és több mint 50 skinnel, de izgalmas lesz a második és a harmadik bővítmény is, melyek sorban 2017 telén és 2018 tavaszán bukkanhatnak fel.

Ezek legalább egy-egy olyan extra karakterrel bővítik majd a Tekken 7 élményét, amelyek más sorozatokból lesznek átörökítve, de hogy pontosan honnan, azt még nem tudjuk, ellenben azt igen, hogy melléjük egy-egy speciális skin és egy-egy pálya is érkezhet.

A három bővítmény egyenként, de a Season Pass részeként egyben is megvásárolható lesz, méghozzá ebben a formában további 35 exkluzív skin társaságában.
Tekken 7-et, amelyekkel igazán derekas tartalmakat adnának hozzá a bunyós játék aktuális epizódjához.'>
7 hozzászólás

totyak

8 éve, 11 hónapja és 20 napja

RyutheStaR írta:
Ő alapból benne lesz játszható karakterként. Ezenfelül lesz még két másik vendégszereplő. A kérdés az, hogy ugyanúgy a SF-ből vagy másik játékokból és kicsodák.
Ha SF-ből, akkor Chun Li és Ryu az esélyes szerintem. Ha más játékból, akkor tudja fene, majd kiderül. mosolygó smiley
Bááár, azért egy Son Gokut mondjuk szívesen fogadnék. röhögő smiley
Jogos. Nyilván, ha ezután jön a DLC, akkor még nem mutogatják a karaktereket. Viszont már lehet következtetni, hogy talán SF-ből jönnek a vendégkarakterek.

válasz erre

1000feri

8 éve, 11 hónapja és 20 napja

Közös lónak......

válasz erre

Patrik94

8 éve, 11 hónapja és 20 napja

Nagyon sok verekedős játék jön most, valamivel ki kell tűnni...

válasz erre

Imperator

8 éve, 11 hónapja és 20 napja

Ha már Bandai Namco, akkor az animejátékok jelentős részéből jöhetnek át vendégek, viszont Akuma=Capcom, lehet az ő címeikből is jön pár vendég, de ha már Capcom is szóba jött akkor Marvel vs Capcom, tehát Yoshimitsu vs Magneto se elképzelhetetlen. röhögő smiley

válasz erre

RyutheStaR

8 éve, 11 hónapja és 20 napja

totyak írta:
Egy tegnapi hírben már láthattuk is a Street Fighter-es Akuma-t.
Ő alapból benne lesz játszható karakterként. Ezenfelül lesz még két másik vendégszereplő. A kérdés az, hogy ugyanúgy a SF-ből vagy másik játékokból és kicsodák.
Ha SF-ből, akkor Chun Li és Ryu az esélyes szerintem. Ha más játékból, akkor tudja fene, majd kiderül. mosolygó smiley
Bááár, azért egy Son Gokut mondjuk szívesen fogadnék. röhögő smiley

válasz erre

VaPe

8 éve, 11 hónapja és 21 napja

Önmagában már nem is érdekes a Tekken univerzum? mosolygó smiley

válasz erre

totyak

8 éve, 11 hónapja és 21 napja

Egy tegnapi hírben már láthattuk is a Street Fighter-es Akuma-t.

válasz erre
Tekken 7
9.790 Ft-tól
kövesd a játékot!
 
legutóbbi hozzászólások
 
marco profilja