Az Apple általában megpróbálja leleplezni és kézre keríteni azokat, akik az üzleti gyakorlatukkal ellentétes lépések mögött állnak, míg a sorban kiadásra kerülő szoftverfrissítésekkel megkísérli blokkolni a feltörést. Az ilyen megkerülő módszerekkel egyébként többnyire amúgy sem fut zökkenőmentesen a szoftver; ezúttal például azt vallották be a fórumon, hogy a Mac Leopard WiFi-je a feltörés után PC-n üzemképtelen.
A Mac OS X rendszer mellett más Apple-termékek, például az iPhone vagy az iPod-ok is kedvelt célpontjai a kikódoló-hackereknek, ami arra is rávilágít, hogy a vállalat meglehetősen zártan kezeli hardver- és szoftvertermékeit. Egyes területeken azért látszanak a nyitás jelei is, a cég például nemrég külső fejlesztők számára is lehetővé tette, hogy alkalmazásokat szabjanak az iPhone-ra. Külön érdekesség, hogy a Mac OS X Leopard esetében technikailag lehetséges virtualizációs szoftver segítségével a Windows-al vagy Linuxszal egy gépen történő futtatás, az Apple azonban a szerverekkel ellentétben egyelőre nem mutat szándékot a gyakorlati megvalósításra.