Köztük szerepel a Pikmin folytatása, valamint a Donkey Kong Jungle Beat, amelyek még nem rendelkeznek kőbe vájt megjelenési dátummal, esetükben a 2009 van érvényben, közelebbit nem tudunk egyelőre, de szemmel tartjuk sorsukat.

Viszont pontos debütálási napot már kapott a Mario Power Tennis, amely a New Play Control label neve alatt megjelenő átdolgozások követelményeihez híven, WiiMote mozgásérzékelős irányítást kap, plusz ezenfelül más egyéb extrákkal is kibélelik a kiotóiak.

Kapunk extra visszajátszási kamera opciókat, valamint lesz módunk osztott képernyőn is összecsapni, egy játékos, és egy barát felállásban. Jó hír azoknak, akik pályáznak a Pikmin-re, vagy a szóban forgó sport mókára, hogy a Nintendo finomított áron dobálja polcokra ismét a Wiimake-ket.

Mind a Pikmin, mind pedig a Mario Power Tennis 30 Fontos áron kerülnek forgalomba, a szokásos, teljes értékű játékokra biggyesztett 40 Fontos címkén szereplő ár helyett tehát 10 Fonttal kevesebb pénzösszegekért szerezhetjük be őket.