Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Újabb bundle csomag megjelenését tervezi a közeli jövőben a Nintendo, tudtuk meg mindezt egyenesen a japán óriástól, akik olyannyira biztosak a dolgukban, hogy most pénteken már a boltok polcaira is kerül a pakk, amelyet egyelőre csak az európai régióra jelentett be a kiadó. A frissen érkező bundle ezúttal a Mario Kart Wii-hez készülődik, így feltételezhetően nem túl nagy meglepetés, hogy a teljes csomag ekörül a szoftver körül forog majd.
Ennek köszönhetően biztosan megtalálhatunk majd benne egy példányt a játékból, de természetesen magából a konzolból is, méghozzá az idei gamescom-on bejelentett fekete színű változatból, amelyhez ugyanilyen színezetű kormány kontroller is társulni fog. Sajnos a bundle csomag áráról egyelőre nincs információnk – feltehetően csak elfelejtette velünk közölni a Nintendo -, ugyanakkor most pénteken már a boltokban lesz, így aki éppen egy Nintendo Wii beszerzésén gondolkozott, érdemes lesz elméláznia előbb a most érkező csomagon.
vendeg
14 éve, 2 hónapja és 3 heteKirály bundle lehet, csak kár hogy nincs ár.
vendeg
14 éve, 2 hónapja és 3 heteamazonon 170 dolcsi, tehát nálunk olyan 40 ezer körül lesz minimum