Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Képtelen a korábban kijelölt januári megjelenési dátumig elkészülni a Silent Hill HD Collection munkálataival a Konami, tudtuk meg egyenesen a cég legfrissebb közleményéből, így el is felejthetjük, hogy január 24-én megvásároljuk magunknak a sorozat legendás epizódjainak felújított változatait. A csapat állítása szerint a jégre tétel tetemes időintervallumot ölel fel, lévén az új időpont szerint márciusnál előbb garantáltan nem jelenhet meg a kollekció.
A csúszás konkrét okairól nem nyilatkozott a Konami, de a beszűkült időkorlát feltételezéseink szerint elegendő magyarázat arra, hogy miért kell további két hónapot tűkön ülnünk a premierig. A kollekció egyébként a Silent Hill legendás második epizódját, illetve az azt követő harmadik és negyedik részt tartalmazza majd, kivétel nélkül felújított, HD köntösbe burkolt küllemmel és újravett hangokkal karöltve.
A PlayStation 3-ra és Xbox 360-ra érkező gyűjteményről pontosabb időpont egyelőre nem szivárgott ki, így be kell érnünk a március megjelölésével.
vendeg
14 éve, 1 hete és 2 napjaBravo…:s
braddock
14 éve, 1 hete és 2 napjaSzerintem annyit ki lehet bírni!
vendeg
14 éve, 1 hete és 2 napjaNa jó de amikor állandóan csúsztatják őket…:s
braddock
14 éve, 1 hete és 2 napjaHozzá lehetett már szokni mert mindíg ez van!
shade
14 éve, 1 hete és 2 napjaPláne, hogy pc-t meg sem közelíti, így aztán b@szok rá. 😄
vendeg
14 éve, 1 hete és 2 napjaEz gáz…