Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Habár méretes pocakján még mindig nem látszik, de szerencsétlen Mariót ismét sportolni küldi a Nintendo, akik a hétvégén bejelentették, hogy a Mario Sports Superstars címet kapott következő sportjáték érkezését Európában is március során várhatjuk. Hogy egészen pontosak legyünk, a Nintendo bejelentése szerint március 10-én roboghat be közénk az alkotás, méghozzá a Nintendo 3DS exkluzivitásában, ahol a maga nemében mondhatni még különlegességnek tekinthető a végeredmény, amelyben egy- és többjátékos lehetőségeket egyaránt találhatunk majd.
A felvonultatott sportszámok kapcsán egyébiránt teniszezhetünk, golfozhatunk, baseballozhatunk, focizhatunk, de akár még lovagolhatunk is a Nintendo jól ismert hősei oldalán, amit az alábbi felvételen már mozgás közben is megtekinthetünk néhány pillanatra.
totyak
8 éve, 11 hónapja és 3 heteNem hiszem el, hogy a Nintendo játékosoknak ez még nem unalmas.
tuttu13
8 éve, 11 hónapja és 3 heteNem mert ez most elérheti akár a 40FPS-t is és így már izgalmas nekik! 😄
warriorautobot
8 éve, 11 hónapja és 3 heteAha, jó nekik… nem fogott meg.