Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
A Nightdive Studios bejelentette, hogy a teljesen felesleges első után a Turok folytatásához készülő szintén totálisan felesleges feldolgozás várhatóan március 16-án jelenhet majd meg PC-re. Az 1998-ban még Nintendo 64-re és PC-re debütált Turok 2: Seeds of Evil a maga idejében nagy sikert aratott, több mint egymillió példány fogyott el belőle, azonban feldolgozása ezt biztosan meg sem közelíti majd, hiszen az alkotók rossz szokásukhoz híven most sem igazán nyúltak hozzá a játék grafikájához, mindössze kicsit csinosítottak rajta, és némi új tartalmat álmodtak meg hozzá a könnyű pénz reményében, így a kontármunka már az alábbi felvételen is látható.
Aki ennek ellenére is hajlandóságot mutat a vásárlásra, a Turok 2: Seeds of Evil Remaster egy új fegyver, a The Cerebral Bore mellett Last Turok Standing név alatt egy új multiplayer módot is kap, de újabb ellenfelek, pályák, sőt állítólag egy új grafikus motor is dolgozik a hátterében, amit mi az alkotók helyében inkább nem reklámoznánk.
patrik94
8 éve, 10 hónapja és 3 heteO yessssss!!!!!
warriorautobot
8 éve, 10 hónapja és 2 heteEz most komoly? 😄
Igazán jó munkát csináltak is vele valami érdemlegeset. 😄
miertkellettaregbevezetes
8 éve, 10 hónapja és 2 heteNagy ká ,hogy nem jön új rész. Unreal Engine 4-el pedig lehetne burjánozni.
mordorer
8 éve, 10 hónapja és 2 heteElég retro maradt a cucc! 😄
totyak
8 éve, 10 hónapja és 2 heteInkább újat csinálnának. Mondjuk az munkával járna 😄