Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Az NCSoft legfrissebb bejelentései szerint március végén várhatóan két szervert fognak eggyé varázsolni a közelmúltban ingyenessé vált Aion MMORPG esetében. Az illetékesek elmondása szerint erre elsősorban a költséghatékonyság miatt van szükség, illetve azért, hogy telítettebbek legyenek a szerverek, amelyek közül egyébiránt a Zikel és a Vaizel szűnnek meg névlegesen. Hogy az összevonás eredményeként mi lesz az új neve a közös szervernek, az egyelőre még nem derült ki, de az már igen, hogy minderre mikortól számíthatnak a játékosok.
Az NCSoft információi szerint ugyanis napra pontosan március 28-án fogják elvégezni az aprócska műveletet, amelyből a játékosok várhatóan semmit sem fognak észrevenni.
Az illetékesek kiemelték, hogy minden egyes fanatikusnak megfelelő segítséget nyújtanak abban, hogy amennyiben szükségessé válik, úgy teljesen ingyen átnevezhessék karaktereiket és módosítsák frakcióikat, ám az NCSoft szerint elenyésző lesz azon játékosok száma, akik ezt igénybe fogják venni.
Ne feledjük tehát, március 28-án szerverösszevonások az Aionban, az érintettek a Zikel és a Vaizel lesznek!
shade
13 éve, 9 hónapja és 4 heteÉs mikor lesz Free2Play?
vendeg
13 éve, 9 hónapja és 4 heteÉn úgy tudom hogy már az.
shade
13 éve, 9 hónapja és 4 heteÉn is, de multkor néztem, én nem találtam sehol.
vendeg
13 éve, 9 hónapja és 4 heteMegindult a spórolás ahogy ingyenes lett bakker.
rdave
13 éve, 9 hónapja és 4 heteHivatalos weboldal: aionfreetoplay.com
frenkyboyhun
13 éve, 9 hónapja és 4 heteNekem nem adja be az oldalt.🙁
vendeg
13 éve, 9 hónapja és 4 heteÉrdekes hogy ahogy ingyenes lett indul a nyirbálás
rdave
13 éve, 9 hónapja és 4 heteÉrdekes… próbáltad már másik böngészővel?
marco
13 éve, 9 hónapja és 3 heteNekem megy.
Talán csak rosszul írtad be, klikkelj:
http😕/www.aionfreetoplay.com/website/
skyman
13 éve, 9 hónapja és 3 heteMegy nálam is 🙂