Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
A Nokia óriási zuhanást élt át az elmúlt években, ám egyre inkább úgy tűnik, hogy a Microsoft mobilokra szánt rendszere, majd később a bekebelezés nagyon jó hatással volt a finnekre. A Windows Phone egyre népszerűbb, ebben pedig óriási szerepe volt a Lumia 520-as készüléknek, ami rendkívül jó árával és korrekt tudásával sokak kedvencévé nőtte ki magát. Ahogy az lenni szokott a sikertermékek folytatást kapnak, ezért érkezett a Lumia 525-is, mely tovább növeli a belépőszint tudását, ám árban elődjét követi.
A Lumia 1320 már inkább a mostanság divatos tepsitelefonok kategóriájába sorolható, hiszen 6 hüvelykes kijelzővel rendelkezik. Tudásában a középkategóriát erősíti, árazása pedig új készülék mivoltához képest viszonylag jónak számít.
Mindkét telefon kapható már néhány helyen, így az eBay-re is felkerült, méghozzá hozzánk is kérhetjük a szállítást. A Lumia 1320 már 100 ezer Ft alatt rendelhető, míg a Lumia 525-ért nagyjából 75 ezer Ft-ot kell fizetnünk. Természetesen a készülékek elterjedésével egyre olcsóbbak lesznek majd a készülékek, de aki az elsők között akar lenni, annak adva van a lehetőség.
totyak
12 éve, 2 hete és 4 órájaKíváncsi leszek, hogy lesz e valami az állítólagos Nokia Android telefonból, vagy kacsa az egész. Esetleg kaszálva lesz, ha készül egyáltalán.
kpal
12 éve, 2 hete és 4 órájaHa Tepsi Nokia akkor 1520 , de méretben hordozhatóságban 1020 a nyerő ,
vendeg
12 éve, 2 hete és 3 órájaFejlesztették, de leállt vele a Nokia.
vendeg
12 éve, 1 hete és 6 napjaNagyon jó áron tolják!
totyak
12 éve, 1 hete és 6 napjaPár napja, talán egy hete még olyan híreket olvastam, hogy készülnek vele.
vendeg
11 éve, 12 hónapja és 6 órájaNokia.MRP.RET