Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Tegnap számoltunk be nektek a Microsoft kicsit váratlan bejelentéséről, melyből megtudhattuk, hogy limitált darabszámban ma kezdik meg az első okorórájuk, okoskarkötőjük értékesítését. Ez a folyamat ma a tervek szerint meg is kezdődött, azonban a mai nappal véget is ért, hiszen elmondhatja magáról a redmondi vállalat, hogy ismét olyan termékkel állt elő, melyet már az első nap "elkapkodtak". Megjegyzésünk talán gúnyos lehet, ám valójában tényleg dicséret illeti a vállalatot és maga a termék is meggyőzőnek tűnik.
Az árusítás egyébként a Microsoft saját boltjaiban és az online felületükön zajlott, a limitált megjegyzés pedig szerencsére az első adagra vonatkozott, hiszen akik továbbra sem tettek le a Microsoft Band beszerzéséről, azok feliratkozhatnak az értesítési listára.
bvektor
11 éve, 2 hónapja és 2 heteRávetették magukat a Windowsosok, nekik eddig még nem lehetett ilyen 😄
rdave
11 éve, 2 hónapja és 2 heteNem akarnak többet gyártani és olcsóbban adni? Razer Nabu-t felényiért akarják piacra dobni, viszont tud legalább ennyit és szerintem szebb is. Droid és IOS tulajoknak jobb választás lesz.
angol26
11 éve, 2 hónapja és 2 heteVettem hatot. Valakinek?
rasztabob
11 éve, 2 hónapja és 2 heteNekem ez nem tetszik, az Iwatch sokkal szebb…
hentes
11 éve, 2 hónapja és 2 heteAz nagyon durva!😮 Mondjuk eszméletlen jól néz ki, nem lepődtem meg hogy gyorsan elfogyott, de azon hogy egyetlen nap alatt… Azon sokkolódtam.😄
1000feri
11 éve, 2 hónapja és 2 heteAz utolsó 6-t….gondolom 😉 //azért csak 6-t //
totyak
11 éve, 2 hónapja és 2 heteKérdés, hogy mennyi volt a limitált adag. Ezer darabot pl. nem nehéz eladni 1 nap alatt.