Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Majdnem háromszáz százalékos a sikere jelenleg a Pillars of Eternity 2 közösségi pénzgyűjtő kampányának a Fig-en, ahol a rajongók már több mint 3 millió dollárt szedtek össze az alkotás elkészítésére. Mindez azért különösen nagy siker, mert az Obsidian Entertainment úgy indította el a kampányt, hogy 1,1 millió dollárra van szükségük a munkálatokra, most azonban már nem kell sok ahhoz - mindössze 200 ezer dollár -, hogy 300 százalékos sikerrel záródjon a közösségi kalapozás.
Habár a Pillars of Eternity 2: Deadfire ezzel anyagi rekordot nem döntött, hiszen a Psychonauts 2-re 3,8 millió dollár jött össze, ellenben az Obsidian szerepjátéka így is első valamiben, lévén korábban még soha nem fordult elő, hogy több mint 27 ezer támogatója legyen egyetlen projektnek a Fig-en.
totyak
8 éve, 10 hónapja és 3 heteValószínűleg rengetegen szerették az első részt is, ha ilyen nagy sikere van a gyűjtésnek.