Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Néhány órával ezelőtt a Square Enix csapata egy újabb livestreamet mutatott hamarosan megjelenő lopakodós akciójátékukról, mely Left Alive címmel PS4-en már teljesen készen áll a megjelenésre. A készítők szerint ugyanis ezen a platformon aranylemezre került a játék, de a PC-s változat rajongóinak sem kell aggódniuk, hiszen hamarosan ennek a portnak a munkálatai is befejeződnek, tehát egyelőre nem kell attól félnünk, hogy március 5-én csak konzolra bukkanhat majd fel a nyugati változat.
A csapat egyébiránt egy közel másfél órát felölelő livestream részeként beszélt a Left Alive-ról, de a legjobb, hogy újra meg is mutatták nekünk mozgásban a művet, így az alábbi felvételen 19:32-től a hatodik fejezetbe nyerhetünk bepillantást, mely kidolgozottabbnak tűnik, mint eddig bármi, amit láthattunk róla.
vape
6 éve, 11 hónapja és 1 órájaEzt én már nagyon várom! 🙂 Szerintem év játéka közeli lesz.
golem
6 éve és 11 hónapjaTárt karokkal és pénztárcával várjuk! 😄
totyak
6 éve, 10 hónapja és 4 heteEgy ideje már nem vagyok nagy rajongója a lövöldözős cuccoknak, nem élvezem már, mert nekem mind ugyanolyannak tűnik.