Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
A Capcom bejelentette, hogy még mindig őrületes módon kapkodnak a vásárlók a Monster Hunter-sorozat után, így a Monster Hunter Rise és a hozzá kapcsolódó Sunbreak kiegészítő is egy egészen elképesztő magasságokat ért el a számok tükrében. A kiadó ugyanis bejelentette, hogy világszerte már 13 millió példánynál jár a Monster Hunter Rise a digitális eladások, illetve a leszállítok fizikai példányok tekintetében, de a Monster Hunter Rise: Sunbreak kiegészítőnek is sikerült már áttörnie a 6 milliós határt.
Aki nem tudná, a Monster Hunter Rise még 2021. márciusában kezdte életét Nintendo Switch-en, majd egy évre rá megérkezett PC-re, idén év elején pedig PS4-re, PS5-re, Xbox One-ra és Xbox Series X/S-re, amelyek alaposan megindították az eladásokat.
tommy
2 éve, 6 hónapja és 2 heteNagyon korrekt szám!
vape
2 éve, 6 hónapja és 2 heteAz kemény bakker! 😮