Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
A Google nagyon sok szegmensben próbál meg lehorgonyozni, a Chrome OS segítségével pedig a ráépülő Chromebook modellek a laptopok és táblagépek közvetlen ellenfeleivé nőtték ki magukat. Ezt jól mutatja a koncepció mögé felsorakozott gyártók névsora, mely olyan nagy neveket rejt, mint az ASUS, Samsung, Toshiba, Acer, vagy a HP. A legtöbb gyártóban az is közös, hogy az Intel megoldásaira építik Chromebook modelljeiket, ezek közül szinte csak a Samsung Chromebook 2 jelent kivételt.
A főként processzorairól híres Intel nemrég mutatta be a Bay Trail platform utódának szánt Braswell családot, mely még hatékonyabb és kevesebb energiát igényel, így remek alapot nyújt a következő Chromebook szériáknak. A rendezvényen valószínűleg ilyen modellek fognak bemutatkozni, valamint érdemes megemlíteni az év második felében érkező Cherry Trail megoldásokat is, melyek már az erősebb kategóriába tartoznak. Hazánkat egyelőre még nem érte el a Chromebook őrület és valószínűleg nem is fogja, hiszen nálunk ezek a megoldások is drágák lennének.
bvektor
11 éve, 8 hónapja és 2 heteKíváncsi leszek, hogy mi lesz azon a bemutatón, de mindenesetre nem értem miért erőltetik még mindig annyira a Chromebookokat. Egyszerűen logikátlanok, abban az árkategóriában azzal a képességgel sokkal logikusabb egy tabletet venni
5t3v3nk3
11 éve, 8 hónapja és 2 heteSkynet will reach the next ‘volution level…😄
Én valami mikroprocesszoros házi robbotra gondolok,
de lehet hogy bejelentik az Android és az Intel összefonódását. Android Desktop OS például.(tudom tudom már most is meg lehet oldani.)
kpal
11 éve, 8 hónapja és 2 heteminek erőltetni az ilyet 😮
totyak
11 éve, 8 hónapja és 2 heteÉn komolyan nem értem, hogy a Chromebook milyen piaci rést akar betölteni. Vagy veszek notit, vagy ha gyengébb gép is elég, akkor netbook-ot. Hova fér ide a Chromebook?