Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Megannyi csalódott játékos és elképesztő mennyiségű pénzösszeg elbukását követően hamarosan végre olyan színben tündökölhet az APB névre keresztelt masszívan többjátékos alkotás, amilyennek mindig is elképzeltük. A Realtime Worlds által fejlesztett program ugyanis a megjelenéskor csúnyát bukott, de a GamersFirst csapatának köszönhetően most egyrészt ingyenesen, másrészt megszépülve és hibáktól mentesen tér vissza közénk APB: Reloaded címmel.
A visszatérésre pedig már nem is kell sokat várnunk, a fejlesztők legfrissebb nyilatkozatai szerint ugyanis május 18-án várható a program nyílt bétájának indulása, amelyre végre nem limitált, hanem korlátlan számú fanatikust várnak az illetékesek. A tesztre már lehet jelentkezni a hivatalos APB honlapon, így ha már a kezdeti koncepció is megtetszett, de akkoriban sántított a megvalósítás, most itt a nagy alkalom, hogy végre belekóstolhass az igazi APB-be. Május 18-tól nyílt béta, jegyezzük!
vendeg
14 éve, 8 hónapja és 3 heteHadd szóljon!🙂
vendeg
14 éve, 8 hónapja és 3 heteIngyenes? Király, ez nagyon nagy game lesz!
marco
14 éve, 8 hónapja és 3 heteRákattanós cuccnak ígérkezik!
vendeg
14 éve, 8 hónapja és 2 hetedudududúúúrvááán rákattanok 😄😎
vendeg
14 éve, 8 hónapja és 1 heteNah kíváncsi vagyok mi lesz ma.
marco
14 éve, 6 hónapja és 4 napjaShade szerint katasztrófa. Úgyhogy félek, hogy csalódást okoz. Pedig kipróbáltam volna…🙁