Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Ha van a birtokodban egy PS4 vagy egy Xbox One, és szereted az elborult horrorjátékokat, akkor most jól figyelj, a Funcom ugyanis bejelentette, hogy mikor teszi elérhetővé a rajongók számára a PC-re már tavaly befutott The Park-ot. Az őrület határait feszegető alkotás ennek megfelelően az említett két konzolra május 3-án, egy időpontban jelenhet majd meg, és bár árcédulát a Funcom egyelőre nem közölt velünk, ellenben érdemes kiemelni, hogy a csapat 2006, avagy a Dreamfall: The Longest Journey megjelenése óta nem adott ki konzolokra egy játékot sem.
Ebből a szempontból a The Park érkezése duplán ünnep lesz, de leginkább azért, mert az alkotás rövidsége ellenére ott van az utóbbi évek legjobb horrorjátékainak TOP20-as listáján.
totyak
10 éve, 3 hónapja és 6 napjaA Dreamfall szerettem, sőt imádtam a Funcom-tól, de ez az új horrojuk kicsit sem érdekel. Nem az én világom.
tommy
10 éve, 3 hónapja és 6 napjaNa erre kiváncsi leszek nagyon. Imádom a horrort és nagyon kevés jó készül.
nanditos
10 éve, 3 hónapja és 6 napjaNagyon szerettem, csak kár, hogy rövid volt. Tudom ajánlani!
kpal
10 éve, 3 hónapja és 6 napjaDe régen voltam a Parkba . 😄
ravor
10 éve, 3 hónapja és 6 napjaLehet teszek vele egy próbát, ha már jön next genre 😄