A FIFA 07-ben nem csupán a feliratok magyarok, hanem a mérkőzések kommentárjai is magyar nyelven szólalnak meg. Az EA két neves hazai sportkommentátort, Faragó Richárdot és Hajdú B. Istvánt kérte fel a FIFA 07 hangjainak szinkronizálására, akik nagy örömmel vállalták el a nagy szakértelmet és spontaneitást igénylő feladatot.
A szinkronmunka alapját egy központilag kiadott ún. &8221; adta, amely a játékban előforduló szituációk leírásából, illetve néhány előre megírt kommentárból állt. A két kommentátor az esetek 50-60%-ában rögtönzött szófordulatokkal interpretálta a virtuális pályán zajló eseményeket, saját stílusukhoz igazítva a felmondandó szöveget, és ezzel igazi, &8221; magyar változatot készítve a FIFA 07 hazai tábora számára. Számos saját elemet és vicces beszólást építettek be a magyar szinkronba, amelynek köszönhetően a magyar változat sokkal &8221; lett, még maradandóbb játékélményt biztosítva ezáltal a FIFA sorozat kedvelői számára. Mindezek révén olyan, magas színvonalú és élethű magyarítás készült a játékból, amely nagymértékben emlékeztet arra, amit a televíziós közvetítések alkalmával is megszokhatott a néző.
&8221; – mondta Kováts Tamás, az Electronic Arts CRM koordinátora és a FIFA 07 lokalizációs munkáiért felelős munkatársa.
A szinkronmunka végére a kommentátorok szövegkönyve a rögtönzésekkel együtt mintegy 120 000 szóból állt, amelyhez 11 000 hangminta és több mint 10 órányi hanganyag társult, mindez kb. 10 munkanap alatt került rögzítésre. A játék emellett kb. 125 000 magyar szóból álló feliratot is tartalmaz, amelyek nagy része a Menedzser módhoz tartozó helyzetekben látható. A feliratok változatosságára jellemző, hogy a FIFA 07-ben végigvezényelhető 15 éves futballkarrier során is csak kis valószínűséggel látható majd az összes változat. A lokalizációs munkák befejeztével a játék nyelvi tesztje az EA tesztlaborjában, Németországban zajlott és mintegy 5 hetet vett igénybe.
A FIFA 07 a FIFA sorozat korábbi verzióihoz képest számos újdonsággal gazdagodott. A játékmenet terén finomodott a kapusok intelligenciája, valamint a lövések kidolgozottsága. Emellett néhány látványos, akrobatikus lövőmozdulat is feltűnik, sőt, sokkal többféle rúgás kikombinálható egy szabadrúgásból is. A Menedzser mód összetettebb lesz és ettől az edzői munka is komplexebbé vált. Lehetséges továbbá a Menedzser mód elmentett játékállásának PSP-re (Portable Play Station) történő exportálása, így akár utazás közben is játszhatunk kedvenc csapatunkkal.
A leglátványosabb újdonságot az Interaktív Liga online játékmód jelenti, amely lehetővé teszi, hogy a játékosok interneten keresztül vívjanak egymással bajnoki mérkőzéseket. Az Interaktív Liga online játékmódban a játékosok az elért eredmények online összesítésével felállított bajnoki tabellán követhetik nyomon aktuális helyezésüket.
A FIFA 07 hanghatásait tekintve is fejlődött: a nézőközönség reakciói, létszáma és hangulata a csapatok szereplésétől függően változik, sőt a fokozott hangulatú szurkolás vagy az elégedetlen füttykoncert akár a kommentátorok beszélgetésének tárgyát is képezhetik!
A FIFA 07 2006. szeptember 29-én jelenik meg Magyarországon, a lokalizált változat PlayStation2 (PS2) rendszeren és PC-s változatban lesz elérhető.
Kapcsolódó linkek:
Electronic Arts
vendeg
19 éve, 5 hónapja és 1 heteMár nagyon várom!
vendeg
19 éve, 4 hónapja és 2 hetexboxra nem lesz magyar komentár?magyar klubbok nem lesznek-e benne?
vendeg
18 éve, 5 hónapja és 2 hetekösy
vendeg
18 éve, 4 hónapja és 3 heteapukám aki tud egy nem használt regisztrációs kódot az küldjön lécce
vendeg
18 éve, 4 hónapja és 3 hetenem tudom milyen én még nem próbáltam de aki tudja a fifa 07 -nek a telepítőkódját az írjon már nekem a [email protected] -ra mert én nem tudom miaz.
vendeg
18 éve, 2 hónapja és 2 heteeszt hol lehet letölteni???😄
vendeg
18 éve, 2 hónapja és 3 napjamiért nincs fent a menedzser 08 nak a magyarosítása??????????
vendeg
18 éve, 2 hónapja és 3 napjahé csé gyerekek fifa07 nek a telepitő kódja kéne valaki irja má le😄 kösz😛
vendeg
18 éve, 1 hónapja és 1 napjakene nekem a fifa 07 magyarossitasa
vendeg
18 éve, 3 hete és 1 napjahonnan lehet letölteni a fifa 07 magyar szinkronát :??????????? lécci mondjátokmá meg !!!!!!
vendeg
18 éve, 1 hete és 1 napjakepzeljétek el én már megnyertem egy meccset 15-0-ra!! csibike😄
vendeg
18 éve, 6 napja és 15 órájakepzeljétek el én már megnyertem egy meccset 24-0-ra!! csibike
vendeg
17 éve, 7 hónapja és 3 napjamegnyertem30-0-ra.atio
vendeg
17 éve, 4 hónapja és 2 napjaagyatok máááááááá cseleket pc-re
futuretro
17 éve, 4 hónapja és 2 napjaMi lenne ha hangnemet váltanál és kultúráltan próbálkoznál? Menni fog? 😄 Egy próbát megér. 😉
vendeg
16 éve, 5 hónapja és 2 heteÉn megnyertem 36:0-ra!
vendeg
16 éve, 5 hónapja és 1 napjanem er semit ha mind csak suket dumakat irtok ide magyar szinkront sehol sem lehet kapni 😕😕😕
vendeg
16 éve, 4 hónapja és 3 hetehogyan lehet letolteni a fifa 07 magyar szinkronjat
vendeg
16 éve, 2 hónapja és 2 hetedsaaaaaaaaaaaaaaaaaaa😕😕😕
vendeg
16 éve, 2 hete és 6 napjaEBBEN NEM LESZNEK MAGYAR KLUBOK
😉
vendeg
16 éve, 2 hete és 6 napjaTE MELEG SINTER
😎😄😄😄😄
horiahun
16 éve, 2 hete és 6 napjaManapság már mindent megmagyarosítanak, ami régi… De az újaknak kell egy év is😕