Magicka: Wizard Wars - Nem egy újabb MOBA-játék

2013. március 27.
1.5211
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Maniac profilja, adatai
Maniac
Éppen tegnap adtunk hírt nektek arról, hogy a Paradox Interactive egyik új stúdiója, történetesen a Paradox North egy Magicka videojátékon dolgozik a háttérben, amiről egyelőre csak annyit tudunk, hogy egy a többjátékos módra kiélezett mellékszál lesz.
 

Ebből az információból a legtöbb rajongó rögtön arra tippelt, hogy a svédek egy újabb MOBA-játékkal látják majd el a rajongókat - ami igencsak nagy divat manapság - ám David Nisshagen vezető fejlesztő egy interjú során ezt megcáfolta, így határozottan kijelentette, hogy a Magicka: Wizard Wars nem egy MOBA-stílusú alkotás lesz.

David szerint szinte semmilyen párhuzamot sem húzhatunk majd készülő játékuk és az egyre népszerűbbé váló MOBA-műfaj között, a Wizard Wars-ban ugyanis mindössze annyi fog történni, hogy négy játékos, illetve négy varázsló összefog, hogy megküzdjön ellenfeleivel és elfoglalja, valamint megtartsa a kitűzött lokációkat. Megjelenési dátum és egyéb részletek továbbra sem ismertek!
3 hozzászólás

Maniac

13 éve, 3 hónapja és 15 napja

Vendég írta:
Mi az a MOBA? meglepett smiley
Multiplayer online battle arena. Például a DOTA is ilyen volt.

válasz erre

Vendég

13 éve, 3 hónapja és 15 napja

Mi az a MOBA? meglepett smiley

válasz erre

Vendég

13 éve, 3 hónapja és 15 napja

Öööööö hát ez érdekes...

válasz erre
Magicka: Wizard Wars
nincs ár
kövesd a játékot!
 
legutóbbi hozzászólások
 
Botyi profiljamarco profilja