Mivel a hangsúly a narratíván és a moziélményen alapszik, ezért a producer úgy gondolja, hogy teljesen más irányba orientálódik a játékmenet és a történet, mint a GTA sorozat esetében. „Az Alan Wake például egy olyan produktum, melyben az alaptörténet fontos szerepet játszik és ez igaz az Uncharted-re is” – jelentette ki a férfi. Alex Cox, a 2K Czech nemzetközi producere is egyetértett Kolar álláspontjával: „Az Alan Wake egy olyan hangulatos atmoszférával rendelkezik, amelyben az embernek nem hiányzik a nyílt világ. Például nem kell ahhoz valakinek egy nyílt világban lennie, hogy elveszve érezze magát egy erdőben, ahol bárki rá támadhat. Sokkal fontosabb ez az élmény, mint az, hogy egy megszabott tempóban öt, vagy hat különböző erdőben bóklászik valaki a térképen” -mondta Alex Cox. Az interjú végén Janek Kolar még hozzátette: „Tulajdonképpen néhány alapvető elméleti megközelítésről van szó. A legfontosabb tényezők a szoftverek terén a játékmenet, a kihívás és a narratíva. Sok ember vitatkozik azon, hogy szerintük melyik a leglényegesebb dolog. A Mafia II-ben a történetmesélés játssza a fő szerepet, de ez nem jelenti azt, hogy a jövő programjainál is ez lesz a fő szempont”. Kolar és Cox azt is megerősítették továbbá, hogy a Mafia II egyelőre csak a PC-s változatban jelenik meg 3D-s támogatással.
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Janek Kolar, a 2K Czech egyik producere azt nyilatkozta az angol nyelvű CVG magazinnak, hogy a Mafia II egyáltalán nem hasonlítható össze a Grand Theft Auto-val. A férfi szerint a termék jelentősen eltér a Rockstar Games játéksorozatától és jobban hasonlít az Alan Wake-re és az Uncharted-re. "Számunkra nem a felhasználóknak nyújtott szabadság a legfontosabb. Megpróbáljuk kicsit korlátok közé szorítani ezt a szabadságot annak érdekében, hogy a játékosok még több élményhez jussanak" -mondta Kolar.
marco
15 éve, 6 hónapja és 2 heteNekem ez nagyon rossz hír. Remélem, félreértem…
gar
15 éve, 6 hónapja és 2 heteHa visszaemlékszünk, az első Mafia játék sem volt annyira nyitott világú, mint pl. az akkori aktuális GTA III.
skyman
15 éve, 6 hónapja és 2 heteHát alapbol szerintem itt kezdödik a baj, hogy nem akarnak teret nyitni a játéknak. A GTA-ban szerintem ez az eggyik legnagyobb pozitvum, hogy bármerre mehetek. Kár, hogy pont ezt nem adják a játékhoz🙁