Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
A tegnapi Nintendo Direct keretein belül a nagy N bejelentette, hogy Mario örök cimborája, a hozzá kísértetiesen hasonlító zöld ruhás Luigi is irányítható karakter lesz a Super Smash Bros keretein belül. A kizárólag Wii U-ra és 3DS-re érkező klasszikus árkád verekedős játékban tehát egy újabb ikonikus karaktert küldhetünk harcolni, amivel kapcsolatban a Nintendo csak annyit mondott, hogy ez is része az idei évre jellemző "The Year of Luigi" eseménysorozatnak.
A Super Smah Bros ettől függetlenül is csak valamikor 2014-ben kerülhet majd fel a boltok polcaira, ám többek között tőle is azt várja a Nintendo, hogy exkluzív címként alaposan fellendítse a Wii U és a 3DS eladásait. Vélhetően sikerül is majd neki!
angryknight
12 éve, 5 hónapja és 1 heteluiginek az a fej XD
totyak
12 éve, 5 hónapja és 1 heteLuigi nem fogja fellendíteni a WiiU eladásait, nem igaz, hogy nem fogják fel, hogy a saját játékaik egyszerűen képtelenek eltartani a konzolt, még ha jól is fogynak. Normális címek kellenek.
italianman
12 éve, 5 hónapja és 1 heteAz a verekedés XD
vendeg
12 éve, 5 hónapja és 1 heteHát ez elég érdekes lesz…
marco
12 éve, 5 hónapja és 1 heteRemélem ez a kép a 3DS verzióból van. Bár van egy olyan tippem, hogy nem.😄
richie8
12 éve, 5 hónapja és 1 heteAz a fej Luiginak az már írás 😄 De nem hiszem, hogy ettől többen veszik majd a WiiU-t. A DS is kiélte már a fénykorát, így abba sem kapaszkodnék már a helyükben.
juhaszandor
12 éve, 4 hónapja és 3 heteluigi várható volt azért 😄