A játékban Lucius-t irányíthatjuk és az lesz a fő feladatunk, hogy ügyes trükkökkel kell eltennünk láb alól a mit sem sejtő embereket, arra pedig kifejezetten ügyelnünk kell, hogy diszkréten hajtsuk végre feladatainkat, nehogy valaki gyanút fogjon. Lucius 1966. június 6-án született és 6 éves korára jön rá arra, hogy ki is ő valójában. Egy kis idő elteltével a fiú ráébred, hogy valójában Lucifer az apja, mert régen elvette egy család fiának a lelkét, majd a saját démoni vérével töltötte fel a gyerek lelkének megüresedett helyét, amikor az világra jött. Az ördög fia ezután végezni akar mindenkivel, aki a környezetében él, gondolataival is képes irányítani az embereket, továbbá tárgyak mozgatására képes érintés nélkül. A program nagyon hasonlít az Ómen című filmsorozatra, a készítők feltehetően az alapján írták a történetét.