Csak tegnapig kell visszacsatangolni az időben, hogy el tudjátok olvasni kollégám hírét, mely szerint áprilisban újabb demó jön a Lost Planet 2-ből a két konzolra. Ennek forrása mely más weblap is lenne, mint a Capcom angol nyelvű blogja, amely rendszeresen frissül, és amely elsőként tájékoztatja a stúdió alkotásainak állapotáról a közönséget. Nos, az imént említett örömteli bejelentés szövegében található egy rövid mondat, amely szinte olyan, mintha ott sem lenne, legalábbis a demó érkeztét közlő játékmagazinok többsége teljesen elfeledkezett róla. Így hangzik: „A PC version is scheduled for release in Fall 2010.” Azaz a terv szerint egy PC-s verzió is megjelenik 2010 őszén. Ennél több nem is kell, hogy megszűnjön a kételkedésünk, és emlékezetünkbe véssük, hogy lesz egy újabb élménydús kirándulásunk ősszel. Xbox 360-ra és PS3-ra továbbra is május közepén érkezik a Lost Planet 2.