Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Az idei E3 egyik legnagyobb bejelentése minden kétséget kizáróan a Life is Strange: Before the Storm című előzmény volt, amire bár számítottunk, arra viszont nem, hogy ilyen előrehaladott állapotban van, és hamarosan meg is jelenhet. A háromrészes mini-sorozatról már kaptunk egy trailert korábban is, most azonban a Life is Strange hivatalos Youtube csatornáján felbukkant az első gameplay felvétel, amely közel 20 percen keresztül prezentálja nekünk az alkotást.
Mint a felvételen is látható, az eredeti alkotáshoz mérten túl sok változásra szerencsére nem kell számítaniuk a rajongóknak, így vélhetően mindenki nagyon elégedett lehet majd az augusztus 31-én érkező legelső epizóddal.
rdave
8 éve, 7 hónapja és 6 napjaNem szürreális és nincs időmanipulálás, valamit újdonság hatása sincs már. Nem lesz olyan, mint az első „évad”, azonban teljesen korrekt a rajongóknak, akik előzményt látnának, mint én. 😄 Remélem a valódi folytatás viszont tovább viszi a szériát. Nyilván itt nem is az volt a cél.
leventecos
8 éve, 7 hónapja és 6 napjaHa jól láttom ez előzmény. Rachel az már halott volt az elöző részekbe.
rdave
8 éve, 7 hónapja és 6 napjaIlyeneket ne nagyon írj le spoiler megjelölés nélkül… De igen, három részes előzmény egy másik fejlesztőcsapattól, de közben készül valamilyen folytatás is az eredeti csapattól. A folytatásba Chloe se nagyon lehet benne, habár nem megoldhatatlan.
warriorautobot
8 éve, 7 hónapja és 6 napjaÚÚÚÚ… én már nagyon várom! 🙂
Bár hallani hogy Chloe hangja már, de eddig tetszik. 🙂
rdave
8 éve, 7 hónapja és 6 napjaFogd fel úgy, hogy a felelőtlen életmód és az évek változtatták meg a hangját később. 😄
warriorautobot
8 éve, 7 hónapja és 5 napjaÉn már azóta így kezelem mióta kiderült hogy előzmény és hogy Ashley nem vállalja Chloe szinkronhangját. 😄
patrik94
8 éve, 7 hónapja és 5 napjaIgen az. 🙂 Végignéztem és uhhh ez nagyon király lesz ismét! 🙂
leventecos
8 éve, 7 hónapja és 5 napjaÉn is nem láttok semmi spoilert!!
rdave
8 éve, 7 hónapja és 5 napjaLeginkább Rachel mozgatja a sztorit és csak a negyedik részben derül ki mi lett vele. A játék egyik legfontosabb kérdése, így miért ne lenne spoiler?
totyak
8 éve, 7 hónapja és 5 napjaGondolom ebben Max egyáltalán nem is szerepel majd, így nem lesz időtekergetés sem. De azért nagyon várom.
rdave
8 éve, 7 hónapja és 5 napjaYep, nem lesz egyik sem. Azonban lesz egy Deluxe kiadás, amiben extraként van egy plusz epizód, ahol a fiatal Maxszel lehet játszani. Úgy fogalmaznak utoljára, de itt lehet csak a fiatal korára gondolnak és nem Maxre, bár nem tudni miként folytatják, majd kiderül.