Az amerikai EGM-nek adott interjújában Eric Lempell, a PlayStation Network igazgatója elmondta, hogy van reális esély arra, hogy a jövőben PlayStation 2-es játékok kerüljenek fel a PlayStation Store felületére, letölthető formában. A Microsoft ebben is a Sony előtt jár, hisz a Live-on már jó ideje vásárolhatók előző generációs Xbox klasszikusok az Xbox 360 merevlemezére. Eric uraság elmondása szerint eddig még nem beszélgettek el a dologról komolyabban, de a lehetősége fenn áll annak, hogy megvalósulhasson a mutatvány.
Ezzel csak az a baj, hogy az emberek nem szívesen fizetnek ugyanazért a játékért kétszer. Azokra a tulajdonosokra gondolunk, akik már megvásárolták a legnagyobb PlayStation 2-es kedvenceiket, de a 40GB-os hardveren nem tudják lejátszani őket, a régi PlayStation 2-esüket pedig már vagy eladták, vagy helyhiány miatt bedobozolták és a szekrény tetejének magányába száműzték. A végső konzekvencia tehát az, hogy a Sony megpendítette a húrokat, ami általában jó előjel. Hamarosan fény derül a teljes igazságra. Nem a levegőbe beszéltek, az teljesen bizonyos.
dante576
18 éve, 5 hónapja és 2 heteNa barátom kiváncsi leszek rá,hogy ha kerülnek is fel akkor mik lesznek azok!?!Ja ez a 100ik Tomodachi!!!😄😄😄
futuretro
18 éve, 5 hónapja és 2 heteGratulálok, jubilátor! 😎
dante576
18 éve, 5 hónapja és 2 heteKösz Tomodachi!😄
csabo
18 éve, 5 hónapja és 2 heteKezdem azt érezni, hogy nekik igazából a PS3 csak egy előretolt bástya a Blu-ray vs. HD-DVD harcban. Malmoznak ezzel a szerencsétlen PS2 emulátorral. Csiki-csuki.
Idén talán már koncentrálhatnának végre azokra, akiket úgy hívnak, hogy JÁTÉKOSOK!!!
A Killzone 2-ről tud vki valamit?
Mert amióta retusált képeket raktak a netre, nagyon csendben vannak. 🙁
futuretro
18 éve, 5 hónapja és 2 heteBizony-bizony! A meglátás abszolút helytálló. A Sony legkevésbé a játékosokra koncentrál. Legalábbis nagyon ennek látszatát keltik. Mindent tud már ez a szerencsétlen PlayStation 3, de játék az nem igen van rá. A visszafele kompatibilitással meg szánalmas köröket futnak. Mire jó ez így? Ejjj, de hiányzik Ken Kutaragi a székéből…, Ő minden bizonnyal hamar rendet vágna a kialakult káoszban. Kazuo, kapjátok már össze magatokat! 😎 Killzone 2? Arról valóban nem ömlik az infó áradat. Gyakorlatilag 0 új anyaggal találkoztam az elmúlt hetekben róla. De a Resistance 2 annál inkább fejlődik. Az viszont nagyon durva lesz.
dante576
18 éve, 5 hónapja és 1 heteHát barátom reméllem,hogy tényleg jó lesz a Resi 2!Akkor majd online lelövöldözöm a kiscsávókat mint a Danyek😄😄😄
vendeg
18 éve, 5 hónapja és 1 heteszoljon aki tud BMX es ps2 es játék címet naon kéne !!!!!!!!!!!!!!!!!!😄
vendeg
18 éve, 5 hónapja és 1 hetede gyorsan kéne az a ps 2es játék me má játszani akarok bmx es játék !!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!😄😕😎🙂🙁😮😛😉
futuretro
18 éve, 5 hónapja és 1 heteA Dave Mirra Freestyle BMX 2-es támát ismered? Az egy jó bringás anyag. 🙂
vendeg
18 éve, 4 hónapja és 4 hetehello
futuretro
18 éve, 4 hónapja és 4 heteSzia! 😎
dante576
18 éve, 4 hónapja és 4 heteOtt van még a BMX XXX is ami eléggé jó lett és reméllem érted miért van XXX a végén!!18+os game!Csak ajánlani tudom!!!😮😮😮
vendeg
18 éve, 3 hónapja és 6 napjasziasztok
futuretro
18 éve, 3 hónapja és 6 napjaSzia! 😉
vendeg
18 éve, 2 hónapja és 3 hetehello mindenkinek én egy hétköznapi lány vagyok itt az email cimem:[email protected]
🙂🙂🙂🙂🙂🙂🙂
vendeg
17 éve, 11 hónapja és 2 hete😮 nagyon gyorsan kéne a játék meret…😛😄😕
vendeg
17 éve, 11 hónapja és 2 hetesziasztok a bmx xxx játék nagyon kéne a gépemre pc-s játékban köszi ha tudjátok küldjétek!!!😄
vendeg
17 éve, 7 hónapja és 4 hetecsá tudok bmx-es játék cimét ps-2 re😮
vendeg
17 éve, 7 hónapja és 3 hetehat ezek kurva jo jatekok 😄
vendeg
17 éve, 6 hónapja és 1 heteszia ez jo játék?
vendeg
17 éve, 3 hónapja és 2 hetemien játék má nem azért:🙂
vendeg
17 éve, 3 hónapja és 1 napjasziasztok
vendeg
17 éve, 3 hónapja és 1 napjaitt ps 1 re is lelehet szedni játékot v ez h müködik?
vendeg
17 éve, 3 hónapja és 1 napjavki lécci reagáljon!
marco
17 éve, 3 hónapja és 1 napjaMiért nem nézed meg magad? Menj fel a store-ra, és azonnal kiderül. Mindenkit megkímélsz, beleértve magadat is – nem fogsz hülyeségeket kérdezni.
raiden
17 éve, 1 hónapja és 2 heteÁhh!Elkéstem,pedig..😕😄😄
vendeg
16 éve, 10 hónapja és 1 heteneedforsped sift fentvane
vendeg
16 éve, 8 hónapja és 1 heteszerintem egy nagy szar😕
vendeg
16 éve, 7 hónapja és 2 hetehelo a pop négy kiadták ps2re és ha kaiadták meg mondaná valaki holehet letőlteni vagy meg veni
vendeg
16 éve, 6 hónapja és 1 heteez aztán a játék xdpff😄😄😄😎😎😎😉😛😮🙁🙂😎
vendeg
16 éve, 4 hónapja és 4 hetenekem még nincs de akarok nagyon😎
vendeg
15 éve, 11 hónapja és 4 hetehol lehet letölten?😕
vendeg
15 éve, 11 hónapja és 2 hetehol lehet megtalálni a riv3r-at?😎
vendeg
15 éve, 7 hónapja és 3 hetejo játékkkok
vendeg
15 éve, 6 hónapja és 1 heteénváréka😕😛
vendeg
15 éve, 6 hónapja és 1 heteszeretembencsit😄😮😛😛😉😉😎😕😄
vendeg
15 éve, 6 hónapja és 1 heteszeretembncsitaláirálréka😛😄🙁🙂
vendeg
15 éve, 6 hónapja és 5 napjanem mien! hanem: minő!!!😄
vendeg
14 éve, 10 hónapja és 4 heteoble oki😮
vendeg
14 éve, 10 hónapja és 4 hetehunvanitt bármilyen játék is ??????????????????????????
marco
14 éve, 10 hónapja és 4 heteKöszi hogy megszínesítetted a napunkat agytröszt!😄
vendeg
14 éve, 7 hónapja és 4 hete😕🙂😮miiiiii van??????
vendeg
14 éve, 7 hónapja és 4 heteble ble ble ble blebbbeebbe
😕😎
vendeg
14 éve, 7 hónapja és 3 hetesziasztok😎javascript😖etHTML(‘😕’😉
vendeg
14 éve, 7 hónapja és 3 hetecsásttok 😎😕