Az Auslogics Disk Defrag Free képességei között a fent leírtakon kívül többek között szerepel még az egyetlen fájl vagy könyvtár karbantartásának lehetősége, illetve a beütemezett és a teljesen személyre szabott optimalizálási folyamtok indítása is.
A most megjelent legfrissebb kiadásban a fejlesztők kijavították az összes eddig ismert hibát, így a Rescue Center esetében jelentkező, valamint a memóriakezelést érintő bugok is eltűntek. A 3.4.3.0-ás verzió már részlegesen támogatja a készülő Windows 8 operációs rendszert is, de a fejlesztők elmondása szerint a teljes mértékű kompatibilitás csak a következő 5.4-es BoostSpeed-del fog megjelenni.
A felhasználói interfész több módosításon is átesett, aminek köszönhetően a szoftver jobban áttekinthetővé vált, de a felhasználók visszajelzése alapján a jelentések megjelenését is átcsiszolták, így azok már letisztultabb, jobban olvasható formában érkeznek. Az SSD-k automatikus detektálása már egy kifinomultabb algoritmussal működik, de az újdonságok listáján köszönthetjük még az optimalizált telepítőt és programműködést is.
A szoftver kompatibilis a Microsoft Windows XP, 2003, Vista, 2008 és Windows 7 operációs rendszerek 32 bites, illetve 64 bites változataival is. A most bejelentett Auslogics Disk Defrag Free 3.4.3.0 már ingyenesen letölthető az alábbi linkre kattintva.
Az Auslogics Disk Defrag Free 3.4.3.0 letöltése.
vendeg
13 éve, 8 hónapja és 5 napjaKurva jó hogy lehoztok ilyeneket is!🙂 Sose hallottam róla!🙂
red
13 éve, 8 hónapja és 5 napjaPedig az egyik legjobb defregmentáló, ha wint használsz, próbáld ki. Gyors, hatékony, tényleg csodát tesz a rendszerrel. 🙂
vendeg
13 éve, 8 hónapja és 5 napjaRégen ilyen alapból volt a Windowsban. Már nincs?😮
jezzahun
13 éve, 8 hónapja és 5 napjaén is ezt használom,nagyon jó,és még ingyenes is… most le is szedem,kell a frisseb!
red
13 éve, 8 hónapja és 5 napjaDede, van. Viszont ha összehasonlítod mondjuk ezzel az ADD-vel, akkor ég és föld a kettő. Én a vindózét utoljára 95 alatt használtam. 🙂
jezzahun
13 éve, 8 hónapja és 5 napjaa alap defrag az nagyon szar… ez a legjobb program..🙂