Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Az új God of War túlzás nélkül óriási sikert aratott mind a kritikusok előtt, mind a kasszáknál, így nem meglepő, hogy a Sony részéről nem kap piros lámpát egy esetleges folytatás, de a hírek szerint a Santa Monica csapata ezt máris továbbgondolta. Olyannyira, hogy Cory Barlog a Kotaku munkatársainak egy interjúban arról beszélt, hogy a stúdió keretein belül legalább öt God of War-játékot terveztek be, melyek kapcsolódnak majd egymáshoz, tehát a Kratos-hoz igencsak passzoló viking világot dolgozhatják fel.
Persze senki se gondolja azt, hogy az elkövetkezendő időszakban minden egyes évben kapni fogunk egy új God of War-játékot, hiszen a spártai harcos első kalandjai is két generáción átíveltek, így Cory Barlog vélhetően olyan alkotásokról beszélt, melyek mindössze terv szintjén léteznek, azonban többségük majd csak PS5-re jelenhet meg a távoli jövőben. Mindenesetre akkor is jó hír, hogy a sorozat nem lesz magára hagyva!
ryuthestar
7 éve, 9 hónapja és 1 hete5 játék?! Kicsit soknak tűnik, ha csak a skandináv mitológiát öleli fel. Nem lenne jó, ha nagyon széthúzzák a sztorit. Zavarják le 3 részben aztán jöjjön más mitológiai világ, mondjuk Egyiptom. 🙂
ronalddo
7 éve, 9 hónapja és 1 heteHát akkor ezzel el is indultak a szar irányba.
totyak
7 éve, 9 hónapja és 1 heteSzerintem nem azt nyilatkozta a fickó, hogy 5 játékot terveznek, hanem hogy annyi ötletük van, hogy az 5 játékot is megtöltene. De lehet nincs igazam.
xelosz
7 éve, 9 hónapja és 1 heteén is kb így értettem.
ugyan még nem járok az új rész végén szóval nem tudom mi a lezárás de ha mondjuk ezt a mitológiát kivégezte Kratos utánna szívesen meg nézném mit csinál egyiptomi színekben a tini Atreussal 😄
és ahol már tartok SPOILER ALERT!
Ha mondjuk íj helyett meg kapná fatertól a Leviatánt vagy a káosz pengéket és úgy támogatna vagy tudnánk vele menni szerintem tök menő lenne 😄
warriorautobot
7 éve, 9 hónapja és 1 heteSzerintem király hogy van hozzá egy csomó ötletük.
Plusz van egy csomó mitológiai vonal így játék is lesz még pár évig. 😄