Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
A TeamKill Media bemutatta a Quantum Error utolsó hivatalos kedvcsinálóját - már ami a PS5-ös változatot érinti, hiszen első körben kizárólag erre a platformra láthat napvilágot ez a horrorisztikus FPS. A játék arról szól, hogy az Egyesült Államokban a mesterséges intelligenciát a mindennapi élet részévé tették, ami kisebb katasztrófát és anarchiát szül a világban, az emberek között sincs egyetértés, de ismeretlen entitások is elszabadulnak, hősünk pedig egy mezei tűzoltókapitányból lett szükségharcosként próbálja visszafordítani ezt a helyzetet.
A Quantum Error várhatóan november 3-án jelenhet majd meg PS5-re digitálisan és dobozos kiadásban egyaránt, majd PC-re és Xbox Series X/S-re is bemutatkozhat, ezeknek a változatoknak az időpontjáról azonban egyelőre még nem kaptunk pontosabb részleteket.
vape
2 éve, 2 hónapja és 2 heteNem rossz de nem is egy nagy hűha.
mordorer
2 éve, 2 hónapja és 2 heteEngem olyan nagyon nem fogott meg…
fighterlaci
2 éve, 2 hónapja és 2 heteHáááát…. nagyon rezeg a léc…