A szervezet szerint a lassulás egyértelműen a piac beérésének tulajdonítható: azok, akiknek fontos volt az internet már nagyjából mind széles sávra váltottak, míg a most is betárcsázós kapcsolatot használók az alacsonyabb jövedelműek és az idősebbek közül kerülnek ki, akik főként csupán e-mailezésre és egy kevés böngészésre használják a világhálót. A Pew ezért azt jósolja, hogy a szolgáltatók idővel egyre nehezebben találnak majd új szélessávú ügyfeleket.
A Strategy Analytics piackutató ettől némileg eltérő véleményt képvisel. Amerikában ugyanis kezdenek megjelenni az olyan DSL alapcsomagok, amelyek a minimális mértékben használt betárcsázós internetezés költségeivel is felveszik a versenyt. Ezek pedig a cég véleménye szerint vonzóak lehetnek az információs társadalom vívmányaitól kevésbé elbűvölt felhasználók számára is, csakúgy, mint a kábelszolgáltatók által kínált három-az-egyben telefonos, televíziós és szélessávú internetes csomagok.
tardief88
12 éve, 5 hónapja és 2 heteManapság nem tudom, hogy i az akinek nincs internete. 8 évvel ezelőtt mennyivel másabb világ volt.