A Microsoft-elnök kihangsúlyozta, hogy az év második felétől, miután idejét és energiáját a Bill & Melinda Gates Foundation jótékonysági alapítványának fogja szentelni, számos vállalattal ? telefontársaságokkal, bankokkal és gyógyszergyárakkal ? folytat majd egyeztetéseket a témában, tanácsokat adva arról, hogy mindez hogyan lehetne megvalósítható a gyakorlatban.
Azt természetesen senki nem vonja kétségbe, hogy Bill Gates alapítványán keresztül kiemelkedő jelentőségű jótékonysági munkát végez a harmadik világban. Fontos fejlemény, hogy az utóbbi időben maga a Microsoft is igen tevékenyen részt vesz olyan, főleg oktatási projektekben, amelyek a fejlődő országok felzárkózását szolgálják. A kritikusok szerint ugyanakkor Gates egy olyan vállalat élén szerzett dollármilliárdokat, amely kihasználja piaci előnyét versenytársaival szemben, a harmadik világban való élénkülő tevékenységet pedig a Linux-konkurencia ellensúlyozására való törekvésként értékelik.
Akárhogy is, az tény, hogy a szegény országokban erőforrások és valódi civil társadalom híján nemzetközi összefogással kell segíteni az ott élőket, az pedig jogosan elvárható, hogy az ENSZ és a segélyszervezetek mellett a multik is kivegyék ebből a részüket.
richie8
12 éve, 5 hónapja és 2 hete„Gates egy olyan vállalat élén szerzett dollármilliárdokat, amely kihasználja piaci előnyét versenytársaival szemben”
De még hogy kihasználja!