Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Teljes egészében meg van elégedve a Tecmo Koei a Dead or Alive 5 eladásaival, jelentette mindezt egyenesen a cég, akik elmondták, hogy elsődleges céljuk az volt, hogy egymillió példányt adjanak el nemrégiben megjelent verekedős játékukból, aminek több mint a fele már meg is valósult. A cég ugyanis napvilágra hozta a kurrens üzleti esztendő első két negyedévének eredményeit, amiből kiderült egyrészt, hogy komoly profitot sikerült termelniük, másrészt pedig azt is megtudtuk, hogy immáron 580 ezer kópiát adtak el a Dead or Alive ötödik epizódjából.
Mivel a jelenlegi üzleti esztendő vége még bőven odébb van, ezért szinte biztosan bejönnek a Tecmo Koei jóslatai, miszerint játékukból 1 millió példányt visznek haza a rajongók. Szerintünk nem lesz gond az eladásokkal, főleg úgy, hogy már 580 ezer példány gazdára is talált. Szerintetek?
jezzahun
13 éve, 2 hónapja és 2 hetehát nem is tudom.. elég soknak tűnik elsőre,de amikor más játékoknál látunk több milliós vásárlást az első napokban,akkor már lehet hogy kevés..
vendeg
13 éve, 2 hónapja és 2 heteEz azért elég szép eredmény, főleg egy verekedős játéknál…
ryosan
13 éve, 2 hónapja és 2 heteHmmm.Egészen kellemes a kisaszony a képen 😉