Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
A PlayStation Underground legutóbbi műsorának főszereplője lett a Yakuza fejlesztőinek kezei között készült Judgment című akciójáték, amiről ennek apropójából egy igencsak alapos prezentációt kaptunk, méghozzá Greg Chun szinkronszínész kommentárjával. A közel 22 perces mozgóképen csak és kizárólag gameplay felvételeket vehetünk szemügyre az alkotásból, mely ugyanazt a kissé rideg és művi hangulatot árasztja, mint a legtöbb Yakuza-játék, sőt mi több, a játékmenet terén sem találhatunk túl sok különbséget a kettő között.
Ha megtetszettek a látottak, a Judgment megjelenése már itt van a kanyarban, ha minden a tervek szerint halad, akkor június 25-én számíthatunk rá, első körben kizárólag PS4-re, de később majd PC-re is.
tommy
6 éve, 6 hónapja és 4 heteTeszt alapján király lett! 🙂
totyak
6 éve, 6 hónapja és 4 heteBazze, PS3-on néztek így ki a játékok. Kb. mint egy újrakevert PS3 Yakuza epizód.