Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Habár a tipikusan japános szerepjátékok elsődlegesen mindig is a konzolos játékosok kiváltságai voltak, a Ghostlight csapata - mint a legnagyobb JRPG lokalizáló vállalat - arról diskurált a közelmúltban, hogy a nagyobb címeket érdemes lenne talán PC-re is megjelentetni. A csapat minderről hivatalos blogján számolt be a rajongóknak, miszerint jelenleg is arról tárgyalnak, hogy egy vagy két nagyobb produkciót érdemes lenne elkészíteni PC-re is, majd azt valamilyen vaskos gyűjtői kiadás kíséretében a boltokba küldeni.
Ross Brierley elmondása szerint az eredeti terveik között a PC-s JRPG-k ötlete még úgy szerepelt, hogy kizárólag digitális formában jelennének meg ezek az alkotások, de a felvetésre érkezett rajongói visszajelzések alapján fizikai formában, limitált számú gyűjtői kiadásokban is érdemes lenne megjelentetni néhány játékot.
Egyelőre a Ghostlight pontos tervei még nem ismertek, így nem csak az egész história realizálódása, hanem egyben az is kérdéses, hogy miféle címekhez tervez PC-s változatokat a csapat.
stewenwolf
13 éve, 6 hónapja és 1 napjaNa csak hajrá, én szivesen eljátszogatok az ilyenekkel!Az Ys sorozat is a nagy kedvenceim közé tartozik, de nem csak nekem…Ha jól emlékszek akkor egy jó ideig a steam-en vezette a toplistát.😉
vendeg
13 éve, 6 hónapja és 1 napjaEgyetértek. Ki kell őket adni dobozosan. Egy játék úgy játék!