Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
A tavaly bemutatkozott Nexus újdonságok rendkívül sikeres és jól eltalált készülékek lettek, az első pletykák pedig már elkezdődtek a következő táblagépről és okostelefonról. Noha a Nexus modelleket leginkább a Google nevével társítják, sokaknak számít, hogy melyik vállalat gyártotta őket. Piaci hírek szerint a Google Kínában nézelődik gyártó után, a felröppent nevek között pedig legtöbbször a Huawei szerepelt, ráadásul ők saját fejlesztésű processzorral is rendelkeznek, melyet már szintén emlegettek az új Nexus modellek kapcsán.
A kínai pletyka inkább az új Nexus mobilra vonatkozik, a táblagép kapcsán egy másik ismert név bukkant fel. Az LG jó viszonyt ápol a Nexus márka tulajdonosával, hiszen ők készítették a Nexus 4 és Nexus 5 mobilokat, friss hírek szerint pedig rájuk lesz bízva a következő táblagép. Az LG ismert névnek számít, így ezen a téren nem kell aggódni miattuk, az viszont érdekes lehet, hogy hogyan fogadják majd a Huawei műhelyéből érkező Nexus mobilt.
wegh
10 éve, 10 hónapja és 3 heteMindenki a név alapján ítél, sokszor meg két név mögött ugyanaz a háttér áll. Attól, hogy másként neveznek valamit, nem lesz se jobb, se rosszabb, csak a népet tévesztik meg vele sikeresen.
willthawheel
10 éve, 10 hónapja és 3 heteHm, huawei-el tapasztaltam egy s mást, szép sztorikat is hallottam róla.. Kb annyi, hogy olcsó, de nem kifejezetten jó..
totyak
10 éve, 10 hónapja és 3 heteHa választani kellene, nyilván én is az LG megoldásai mellett döntenék, bár igazábólén a Huawei-ről sem hallottam semmi rosszat. Az is igaz, hogy nem is kerestem utána mostanában egyik gyártó munkásságának sem.
rdave
10 éve, 10 hónapja és 3 heteSzinte mindenki Kínában gyárt(at), szóval amúgy is mindegy. 😄 LG-m is ott készült. Huawei-t sokat nézegettem és egyáltalán nem tűnt rossznak. Ár/érték arányban ráadásul egész jó és megbízhatóságban sem tűnt gyengébbnek a nagyobb neveknél, én a Google helyében bátran bevállalnám velük a Nexus telefont, viszont egy Xiaomi sem volna rossz, azt rengetegen dicsérik.
richie8
10 éve, 10 hónapja és 3 heteNéha egy kínai cipő is lehet olyan jó minőségű mint egy márkás darab 🙂
teglasdavid
10 éve, 6 hónapja és 2 heteNéha a kínai termék sem rossz! Én már csak tudom kínai-n kívül nincs is más cuccom… xD