Azóta természetesen sok víz lefolyt már a Dunán, és nagy meglepetésünkre Gabe Newel az idei E3-on megjelent a Sony konferenciáján, mintegy bocsánatért esedezve korábbi kijelentéseiért, bejelentve közben a Portal második részét a japánok masinájára. A sűrű elnézéskérések azonban továbbra is zajlanak, hiszen a legtöbb PlayStation 3 tulajdonos még minden bizonnyal nem bocsájtotta meg az elszenvedett sérelmeket, feltehetően ennek köszönhető, hogy a Valve kötelékébe tartozó Erik Johnson úgy nyilatkozott a CVG munkatársainak a múlt heti gamescom kiállításon, hogy csapata számára kiemelkedően fontos a Sony konzolja, és szeretnék, ha a jövőben minden ilyen masinával rendelkező játékos átélhetné a csapat által megteremtett élményt. Bár rövid nyilatkozatról beszélünk, egyértelmű következtetést vonhatunk le belőle, miszerint a jövőben a Valve által készített videojátékok biztosan ellátogatnak PlayStation 3-ra is, félni tehát nincs okuk a masinát birtoklóknak.