Kiderült, hogy miért kellett ismét elcsúsztatni a Torchlight II-t

2012. július 18.
1.4481
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Maniac profilja, adatai
Maniac
A Torchlight II hányattatott sorsát minden bizonnyal nem kell külön kiemelnünk a rajongók számára, aki ugyanis ismeri korunk egyik legjobb Diablo klónját, az minden bizonnyal tudja, hogy immáron sokadszorra került elcsúsztatásra.
 

Aggódni azonban nem kell, az eredetileg már a múlt esztendőre várt játék premierjét nem tolták el ismét az illetékesek, de a Runic Games egyik alapítója, Travis Baldree a csapat hivatalos fórumán megerősítette, miért is kellett újfent jégre tenni a múltkoriakban a játékot.

Az eredeti tervek szerint ugyanis a Torchlight II premierjére még bőven a Diablo III megjelenése előtt számítottunk, ám a legutóbbi információk szerint a játék csak valamikor az idei esztendőben érkezhet meg. Hogy miért?

Travis szerint azért, mert olyan súlyos hibák kerültek elő a fejlesztés során, amelyeket csak nagyon kemény munkával tudtak, illetőleg tudnak orvosolni, az egyensúlyi kérdések a szintek között ugyanis nagyon fontosak egy dungeon crawler számára.

Ameddig pedig ezt nem tudják a kívánt és elvárható szintre hozni, addig nem is engedik ki a kezeik közül a Torchlight II-t. Addig akkor Diablózunk!
Torchlight II hányattatott sorsát minden bizonnyal nem kell külön kiemelnünk a rajongók számára, aki ugyanis ismeri korunk egyik legjobb Diablo klónját, az minden bizonnyal tudja, hogy immáron sokadszorra került elcsúsztatásra.'>
2 hozzászólás

Vendég

14 éve, 15 napja

Ehhhhh nekem ez ilyen terelésnek tűnik...

válasz erre

Vendég

14 éve, 15 napja

Érdekes hogy ez pár év alatt nem derült ki...mosolygó smiley

válasz erre
Torchlight II
4.990 Ft-tól
kövesd a játékot!
 
legutóbbi hozzászólások
 
marco profiljaBotyi profiljatotyak profilja