A New York Times meg nem nevezett európai informátora szerint könnyen lehet, hogy kétféle Windows árusítására szólítják fel a redmondi óriáscéget, az egyik Windows legyen zene- és videólejátszó nélkül, különben elmarasztalják versenyelőnnyel való visszaélésben. A brüsszeli hivatalnokok azt is kérhetik a cégtől, hogy néhány, meghatározandó, hónapon belül hozza nyilvánosságra, mely kódrészleteket tesz hozzáférhetővé abból a célból, hogy az operációs rendszere teljesen összeférhetővé váljon a versenytársak alkalmazásaival és szervereivel.
Az Európai Bizottság közel áll a döntéshozatalhoz. Ha néhány héten belül nem születik egyezség, az minimum 100 millió dollárjába kerülhet a Microsoftnak Az informátor szerint a januárban megfogalmazott bizottsági belső döntéselőkészítő anyag, amelyet természetesen a Microsoftnak is megküldtek, szinte semmit sem változott,
Mind a bizottság, mind a Microsoft elzárkózott attól, hogy nyilvánosan kommentálja a folyamatban levő vizsgálatot. A Microsoft szóvivője szerint a cég változatlanul a békés megegyezést szorgalmazza.
A bizottság magáévá tette a versenytársak azon véleményét, hogy a zenekiadók és a hollywoodi stúdiók egyre inkább úgy alakítják szoftvereiket, hogy az csak a Microsoft Media Playeren legyen lejátszható, mivel úgy látják, hogy lassan már csak a Media Player lesz található minden asztali gépben.
A Microsoft érvelése szerint a Media Player leválasztásával zavarok keletkezhetnek az operációs rendszerben. Természetesen abba sem akarnak beleegyezni, hogy egy ilyen precedens teremtődjék. Ezzel kapcsolatban, mondja az informátor, a bizottság úgy véli: a kétféle Windowsszal, miközben a felhasználó szabad választáshoz jut, sértetlen maradhat a Microsoft üzleti modellje.
A zárt bizottsági ülésen Erkki Liikanen, az infromációs társadalomért felelős biztos, arra kérte a szabad versenyért felelős Mario Monti biztost, hogy keményen álljon a sarkára lejátszó ügyben.
A kódrészletek nyilvánosságra hozásának dolgában Frits Bolkestein, a belső piacért felelős biztos viszont aggodalmát fejezte ki, mert a copyrighttal és helyenként szabadalmakkal védett kód megnyitásának kötelezettsége a luxemburgi Európai Bíróság elé tolhatja az ügyet. A bíróság precedensjog alapján ítélkezik, és ebben az esetben kétféle ellentétes precedens ismeretes, méghozzá mindkettő az IMS Health nevű egyesült államokbeli óriáscég európai gyógyszerforgalmazásával kapcsolatban.
Kapcsolódó linkek:
Microsoft Corporation