Ezzel a Microsoft célja az volt, hogy az onnan beszerzett alkotások legyenek gyorsan letölthetőek, telepíthetőek. A redmondiak ezt követően többször is kénytelenek voltak megemelni a terjedelmi korlátokat annak érdekében, hogy a fejlesztők kiélhessék kreatív vágyaikat. Jelenleg már a felső határ 2GB, erősítette meg a redmondi óriás, azaz durván negyvenszerese a kezdetben meghatározott értékeknek.
Mire elég 2GB manapság? A Summer Of Arcade sorozatban megjelent Shadow Complex, az egyik legnépszerűbb és legkorrektebb küllemmel megáldott alkotás a Live-on például mindössze 835MB-nyi helyet igényel a merevlemezen, míg a Trials HD csupán 207MB-ot. Ebből is kitűnően látszik, hogy a manapság kevésnek ható 2GB több mint elég kiváló, nem utolsósorban látványos produkciók fejlesztésére. A új, kitolt határtól még kreatívabb, látványosabb és tartalmasabb játékokat várunk, ugyanis a fejlesztők már nem lesznek nevetségesen szigorú méretbeli korlátok közé szorítva.