Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
A közeljövőben várhatóan két újabb PlayStation 2-es klasszikussal fog gyarapodni a PlayStation 3 masina játékkínálata, értesültünk minderről a Sony által a korbesorolási hivatalnak frissen átadott közleményekből. Ezek alapján ugyanis megtudtuk, hogy hamarosan tölthető is lesz már a PlayStation Network megfelelő részlegéről a 2008-as keltezésű, de még PlayStation 2-es rendszerekre megjelent Dora The Explorer: Dora Saves the Mermaids című kalandjáték, amit nem sokkal később egy feltehetően több rajongó által is ismert cím követ majd.
Ez nem lesz más, mint a 2005 tavaszán megjelent Haunting Ground, amely az előbbi alkotással ellentétben egy lényegesen komolyabb hangot kíván megütni, hiszen annak idején a Capcom által kiadott és készített program a túlélő horror kategóriába helyezhető.
A megjelenésekor átlagos eredményeket bezsebelt alkotás az idő előrehaladtával kis híján kultuszjátékká nőtte ki magát, így újbóli debütálásának biztosan sokan örülnek majd a horror szerelmesei. Megjelenési dátum és egyéb információink még nincsenek, ezzel várjuk meg a Sony bejelentését!
vendeg
13 éve, 5 hónapja és 3 heteZsíííír!🙂
vendeg
13 éve, 5 hónapja és 3 heteHaunting Ground baromi jó volt, csiptem. Jó lesz újra játsazni hd-ben!
vendeg
13 éve, 5 hónapja és 3 heteRemélem kicsit frissítenek a grafikán…
braddock
13 éve, 5 hónapja és 3 heteMár megint egy felújítás!Fogyik a fantázia vagy mi van velük?
vendeg
13 éve, 5 hónapja és 3 heteSzerintem nem, kellenek a régi jó játkok hd-ben szerintem.