Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
A Thermaltake mostanság igen aktív a bejelentések piacán, mely bizonyára annak is köszönhető, hogy lassan vége a 2014-es évnek, ám még előttünk az ünnepi szezon, amikor nagyon sokan közvetlenül, vagy közvetve új hardverekhez jutnak. A számítógépházak nem tartoznak azon termékek közé, melyeket gyakran cserélnek a felhasználók, mindenesetre nemrég két új megoldással jelentek meg a piacon, melyek ráadásul igen közel állnak egymáshoz.
A Thermaltake Versa H34 és Versa H35 páros mindkét tagja mid-tower méretekkel rendelkezik, továbbá az is közös bennük, hogy választásuk esetén a belső hardverekre is ráláthatunk, hiszen átlátszó oldallapot kaptak. A két házat nyugodtan nevezhetjük testvérpárosnak is, bár formaviláguk azért eltérő. A H34 azoknak lehet jó választás, akik az élesebb vonalvezetést kedvelik, míg a H35 kicsit több vonallal lett megrajzolva.
juhaszandor
11 éve, 2 hónapja és 3 heteÁtlátszó oldallap elég hasznos, de én inkább nem is teszem fel már az oldallapot, sokkal egyszerűbb úgy.
totyak
11 éve, 2 hónapja és 3 heteNekem ezek a plexis megoldások nem tetszenek. Mondjuk az igaz, hogy nálam alapból sincs fenn az oldallap, de ez pusztán hűtési célból van így. Mondjuk így teleszáll porral, de valamit valmiért.
kpal
11 éve, 2 hónapja és 3 heteHa jól vannak elhelyezve a ventik akkor profi cucc.
1000feri
11 éve, 2 hónapja és 3 heteHűtésre vegyél ventilátort 😛
rasztabob
11 éve, 2 hónapja és 3 heteNem néz ki rosszul de nem is a legmenőbb cucc
rasztabob
11 éve, 2 hónapja és 3 heteMondjuk ilyenkor nem az a lényeg hogy jól nézzen ki hanem hogy….. 🙂
vape
11 éve, 2 hónapja és 3 heteOlcsó legyen? Vagy mi?🙂
bartok26
11 éve, 2 hónapja és 3 heteInkább legyen benne hideg mint h belelássak 😄