A legfontosabb dolog természetesen a chipkészlet, illetve a processzorcsaládok támogatása, melyben szerencsére a legnagyobb gyártók sokat segítenek, hiszen az Intel és az AMD megoldásait is bőszen támogatják új termékeik.
A CES 2014 alkalmával két A88X chipkészletre épülő alaplapot mutatott be az MSI, melyek FM2+ támogatással érkeznek. Továbbá érdemes megjegyezni, hogy mindkét megoldás támogatja majd az AMD Kaveri, Richland és Trinity megoldásait is.
Az MSI A88XM Gaming néven érkező alaplap természetesen a gyártó játékos részlegéhez illő kialakítást kapott, melynek fő eleme a sárkányt ábrázoló motívum. A minőségért a Military Class IV-es komponensek felelnek, míg gépünk gyorsaságát a négy DDR3-as foglalt biztosítja, melyekbe maximum 32GB-nyi memóriát pakolhatunk majd be. Kapunk még 6db USB 3.0 is, így perifériáinkat lesz majd hova csatlakoztatni, valamint a Killer Ethernet technológia megléte is örvendetes.
A gyártó még nem adott meg pontos elérhetőségi időpontokat, de vélhetőleg a CES után néhány héttel már a legtöbb helyre megérkezik az AMD megoldásait támogató alaplap.