Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Sajnos hivatalos eladási adataink egyelőre még nincsenek a PlayStation 4 japán premierjével kapcsolatban, ellenben a Famitsu magazin állítólagosan idő előtt hozzájutott a dokumentumokhoz, amiből kiderült, hogy a szigetországban is tarolt a masina. A lap információi szerint ugyanis 48 óra leforgása alatt több mint 320 ezer PlayStation 4-et vittek haza az ottani rajongók, ami ha igaz, akkor már az első héten könnyedén meglehet a konzol első félmilliója is Japánban.
Hangsúlyoznánk, hogy a fentiek még nem hivatalos, csak annak nevezett adatok, de néhány órán belül megtudjuk majd az első konkrét részleteket is, így kiderül, hogy valóban elkelt-e 300 ezer PlayStation 4 már most a japánoknál, vagy netán a Famitsu hazudott.
vendeg
11 éve, 10 hónapja és 3 heteHa ez igaz akkor szerintem rekordról beszélhetünk!
vendeg
11 éve, 10 hónapja és 3 heteNem semmi. Ki voltak éhezve nagyon!🙂
norbiii
11 éve, 10 hónapja és 3 heteNagyon tarol a Ps4 egyenlőre, bárcsak a Wii U-nak is így menne, de a Sony-nak jár egy nagy grat, és persze az XOne-nak is szorítok! 🙂
bvektor
11 éve, 10 hónapja és 3 heteVéleményem szerint a Wii U-nak soha nem fog úgy menni mint a Sonynak, több okból se. A One pedig teljesen megérdemelte a bukást. Amit mostanában a Microsoft művel az tényleg szégyenteljes. Mondjuk én azért a PS4től is többet vártam volna. De azért sok sikert a Sonynak, mondjuk én akkor is maradok a PCnél 😄
rdave
11 éve, 10 hónapja és 3 heteÚgy nézzétek, hogy kb 88ezer fogyott PS3-ból anno két nap alatt japánban.
norbiii
11 éve, 10 hónapja és 3 heteHa ezt csak a Wii U-ra írtad, akkor egyenlőre úgy fest, hogy igazad van! Viszont a Nintendo a legnagyobb múlttal rendelkező játékkonzol (a jelenlévő három nagy közül) és emlékezzünk csak a Wii esetére, ahol a Nintendo a Sony masinája fölé kerekedett, ami az eladásokat illeti, persze ennek sok oka van, ez is igaz! Na meg ott van a NES múltja, amikor még nem volt Ps, ott a SNES múltja 1994-ig, amíg nem volt Playstation, szóval a Nintendo-t sosem szabad leírni, lehetnek itt még fordulatok! 🙂
norbiii
11 éve, 10 hónapja és 3 hetemármint cég…
totyak
11 éve, 10 hónapja és 3 heteSzegény japók ki voltak éhezve a gépre, persze hogy ennyire vették 😄
kpal
11 éve, 10 hónapja és 3 heteLesz ez több is 😎😉