Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
A grafikus kártyák piacán az ASUS itthon és világszinten is az egyik legnagyobb és legsikeresebb név a piacon, az NVIDIA-val pedig nagyon jó kapcsolatot ápolnak, hiszen az új lehetőségeket az elsők között használják ki. Ilyen lehetőség volt például az is, amiről az NVIDIA a GTX 1080 Ti bemutatóján beszélt, ami a korábbi modellek memóriáit érinti. Akkor a vállalat ugyanis elárulta, hogy a partnereinek adott lesz a lehetőség arra, hogy a GTX 1080 és GTX 1060-as kártyákat a korábbinál gyorsabb memóriamodulokkal egészítsék ki.
Nemrég az ASUS be is jelentette, hogy az ASUS GeForce GTX 1080 STRIX és a GTX 1060 STRIX OC Edition kártyák új változatainál éltek a lehetőséggel. A GTX 1080-as modell így 11 Gbps gyorsaságú GDDR5X memóriával érkezik, míg a GTX 1060 esetében 9 Gbps-os GDDR5 egységről beszélhetünk.
Ez a korábbi modelleknél 10, illetve 8 Gbps volt, így hatalmas gyorsulásra azért nem kell számítani, de mindenképpen érdemes az új modelleket választani. A gyártó felhívta a figyelmet, hogy a modellszámot nézzük az új kártyáknál (GTX1060-O6G-9GBPS – ROG-STRIX-GTX1080-O8G-11GBPS) és akkor nem lőhetünk mellé.
1000feri
8 éve, 9 hónapja és 3 hete1 kis vérfrissítés,az üzlet érdekében 🙂
totyak
8 éve, 9 hónapja és 3 heteA memóriacsere árban is megmutatkozik, vagy marad az eredeti ár? Mert, ha drágábbak lesznek, nem biztos, hogy érdemes pluszban fizetni, azért a cseppnyi gyorsulásért. Persze tesztekből lehetne igazán kideríteni, hogy valü cseppnyi e.
warriorautobot
8 éve, 9 hónapja és 3 heteNem nagy újítás, de ha ugyanannyiért adják akkor jó lesz ez. 🙂